Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A lány, aki 6 percre elhallgattatta a világot

2015.01.08

Először következzen a nagyjából 7 perces beszéd fordítása német és magyar nyelvű youtube videók felhasználásával, amelyek linkjei a cikk végén találhatóak.

- Halló, Severn Suzuki vagyok, az ECO (Environmental Children's Organization) nevében beszélek. Olyan 12-13 évesek csoportja vagyunk, akik megoldásokat szeretnének találni. Vanessa Suttie, Morgan Geisler, Michelle Quigg és én. Mi magunk gyűjtöttük össze a pénzt erre a 5000 mérföldes útra, hogy elmondhassuk önöknek felnőtteknek azt, hogy önöknek kell megváltozniuk. Rejtett szándékok nélkül állok itt. A jövőmért harcolok. A jövő elvesztése nem olyan, mint egy választás elvesztése, vagy néhány százalékpont bukás a tőzsdén. Az összes következő generációk nevében beszélek, azoknak a világszerte éhező gyerekeknek a nevében, akiknek a sírásás nem hallja meg a világ, azon megszámlálhatatlan állatfaj nevében, akik haldokolnak szerte ezen a bolygón, mert már nincs menedékük. Félek kimenni a Napra az ózonlyukak miatt, félek levegőt venni, mert nem tudom milyen vegyi anyaggal szennyezett. Régen horgászni jártunk apukámmal Vancouverben, az otthonomban, míg néhány éve egy rákos halat találtunk, és ma azt halljuk, hogy állat- és növényfajok pusztulnak ki naponta, örökre eltűnnek. Arról álmodozom, hogy vadonélő állatok tömegeit, dzsungeleket, esőerdőket fogok látni tele madarakkal, pillangókkal, de ma azt kérdezem, egyáltalán létezni fognak majd, hogy az én gyermekeim is láthassák őket? Kellett önöknek ilyen dolgok miatt aggódni, mikor annyi idősek voltak, mint most én? Mindez a szemeink előtt történik, mégis úgy teszünk, mintha elég időnk és megoldásaink lennének a problémákra. Csak egy gyerek vagyok és nem tudom, mit kéne tennünk, de azt akarom, hogy felfogják, önök sem tudják! Nem tudják, hogyan foltozzák be az ózonlyukakat, hogyan telepítsenek vissza lazacokat a halott folyókba és hogyan támasszanak fel kihalt állatokat. Nem tudják visszavarázsolni az erdőket a helyükön levő sivataggá vált területekre. Ha nem tudnak megoldást ezekre a bajokra, akkor kérem hagyják abba a pusztítást! Önök itt kormányok delegáltjai, üzletemberek, szervezők, politikusok, újságírók vagytok, de valójában apák, anyák, fivérek és nővérek, nagybácsik és nagynénik és mindannyian valaki gyermekei. Én csak egy gyerek vagyok, de tudom, hogy mindannyian egy család tagjai vagyunk, egy 5 milliárd fős család tagjai, és az is tény, hogy másik 30 millió fajjal osztozunk a levegőn, vízen, földön. Ezen sem a határok, sem a kormányok nem változtathatnak. Csak egy gyerek vagyok, mégis tudom, egy csónakban evezünk és egyként kéne fellépnünk egyetlen közös cél érdekében. A dühöm nem vakít el, a félelmem nem tántorít el attól, hogy elmondjam a világnak az érzéseimet. Az én hazámban rengeteg szemetet termelünk. Vásárolunk és kidobunk, vásárolunk és kidobunk, és mégis, a nyugat nem osztozik a rászorulókkal, még akkor sem, ha nekünk több van, mint elég. Félünk, hogy elvesztjük a gazdagságunk, félünk osztozni. Kanadában kiváltságos életet élünk, dúskálunk az ételben, vízben, van fedél a fejünk felett. Van óránk, biciklink, számítógépünk, tévénk. A lista végtelen. Tudják mi történt 2 napja? Két napja itt Brazíliában sokkoló élmény volt, mikor eltöltöttünk egy kis időt utcagyerekekkel. Az egyikük ezt mondta: „Ha gazdag lennék, az összes hontalan gyereknek adnék enni, adnék ruhát, hajlékot, gyógyszert, szeretetet és odafigyelést”. Ha egy gyermekben az utcáról, akinek nincs semmije, meg van az akarat, hogy megossza a javait, akkor mi, akiknek mindenük megvan, miért vagyunk mégis ennyire kapzsiak? Nem tudok nem gondolni arra, hogy ők korombeli gyerekek, micsoda óriási különbséget jelent, hogy hová születünk. Arra gondolok, hogy lehetnék én is egy nyomornegyed lakója Rióban, egy éhező Szomáliában, háborús áldozat a Közel-Keleten, vagy koldus Indiában. Csak egy gyerek vagyok, mégis tudom, hogy ha a temérdek pénzt, amit a háborúkra költünk, inkább a szegénység és a környezeti problémák felszámolására fordítanánk, a Föld egy csodás hely lehetne! Az iskolában, de már az óvodában is azt tanítják önök nekünk, hogyan viselkedjünk a világban. Azt tanítják, hogy ne harcoljunk másokkal, hogyan oldjuk meg a problémákat, hogy tiszteljünk másokat, hogy tegyünk rendet magunk után, ne bántsunk más élőlényeket, ne legyünk önzők. Akkor önök miért mennek ki a világba és csinálják pontosan azokat a dolgokat, amelyekről azt tanítják nekünk, hogy ne tegyük? Ne feledjék el miért vesznek részt ilyen konferenciákon, kikért csinálják ezt az egészet – mi az önök gyermekei vagyunk! Önök döntenek arról, hogy mi milyen világban növünk fel. A szülőknek vigasztalniuk kéne gyermekeiket, hogy: „Minden rendben lesz.” „Ez nem a világ vége.” „Minden tőlünk telhetőt megteszünk.” De szerintem önök többet nem mondhatnak ilyent. Számítunk mi önöknek egyáltalán? Apukám mindig azt mondta: „Az vagy amit teszel, nem az amit mondasz.” Nos... amit önök tesznek, az sírva fakaszt éjjelente. Önök, felnőttek azt mondják, hogy szeretnek minket, de én felszólítom Önöket: - Kérem, hogy a cselekedeteik tükrözzék a szavaikat! Köszönöm.

Jó darabig ültem a képernyő előtt és arra gondoltam, hogy ez a 12 éves gyerek és három hasonló korú barátja mekkora példát mutatott Földünk tapasztalt vezetőinek, de valójában mindannyiunknak a felelősségteljes gondolkodásról, szeretetről, bölcsességről! Aztán az jutott az eszembe, hogy vajon miért ismeretlen számomra ez az esemény, ami az akkori külföldi lapok szerint " elhallgattatta a világot" néhány percre. Az átkosra nem lehet már ráfogni. Akkoriban én még teljes újság-, televízió- és rádiófüggőségben szenvedtem, vagyis kicsi az esélye, hogy elkerülte volna a figyelmemet egy ilyen hír. Talán megemlítették valahol, de sajnos szép Magyarországunk helyzete bizonyos értelemben semmit sem változott, csak a szavak értelmezése.

Ma, majdnem 23 évvel később, az a kislány felnőtt, két kisgyermek anyukája és nem adta fel az álmát. Csak annyi lett más, hogy most már a gyermekei jövőjéért küzd, ami egyben azt is jelzi, hogy Földünk fejlettnek, civilizáltnak nevezett országainak vezetői süketnek és vaknak tettetik magukat, mert nem akarnak változtatni, és ezért népeiket sem riadnak vissza megsüketíteni és megvakítani. Kíváncsi voltam, hogy Severn Cullin Suzuki szót kapott-e a 2002-es riói ENSZ konferencián, merthogy kijelentette, hogy szeretne ott ismét beszélni, de ennek semmi nyomát nem találtam. Ez persze nem lehet véletlen, mivel véletlen nem létezik. A feljebb ülők nem szeretik, ha valaki szembesíti őket az igazsággal, ráadásul nyilvánosan, cenzúrázatlanul.

severn-cullis-suzuki.jpg Severn a családjával

23 év alatt az 5 milliárdos emberiség 7 milliárdra gyarapodott és száma folyamatosan növekszik, akárcsak a nyomor, a félelem, a betegségek, a szenvedés, állat- és növényfajok kipusztulása, Földünk tönkretétele és könyörtelen kizsákmányolása, és még valami növekszik: egy kisszámú embercsoport hatalma és vagyona, amit több élet alatt sem tudnának ésszerűen magukra költeni, de minden erejükkel ragaszkodnak hozzá. Gyűlöletet szítanak a bolygó lakossága között, háborúkat robbantanak ki, válságokat idéznek elő mesterségesen, nehogy azok rájöjjenek a világ legegyszerűbb megoldására: arra, hogy mindannyiunk közös lakhelye a Föld nevű bolygó. Nincsenek kiváltságosak, nincsenek kiválasztottak, nincsenek jobbak, vagy rosszabbak, fontosabbak, vagy lényegtelenek, mindannyian egyenlőek vagyunk. Senkinek nincs joga privatizálni, vagy elvenni azt, ami mindenkié, senkinek nincsen joga életeket kioltani, embertársait és más élőlényeket bántani, kiirtani, szabadságától megfosztani. Nem véletlenül élünk ezen a bolygón, életünk és létezésünk ajándék, ezért mindezt meg kellene becsülnünk, egymást kellene megbecsülnünk.

Mindennek következménye van, ezen még a leghatalmasabbak sem tudnak változtatni, akár tetszik nekik, akár nem. A Föld változásait nem tudják megállítani, de még lassítani sem és ezek a változások elkerülhetetlenül fogják befolyásolni a földi életet. A kérdés az, hogy képesek vagyunk-e összefogni egymásért, vagy egymáson tiporva, farkastörvényekkel próbáljuk kicsikarni az elképzelt jövőt. Csak rajtunk múlik.

--------------------------

https://www.youtube.com/watch?v=Hx2vD2FPydU

https://www.youtube.com/watch?v=Sj00vO48MTk

https://www.youtube.com/watch?v=PC58Eh0_Xkk

http://en.wikipedia.org/wiki/Severn_Cullis-Suzuki

http://severncullissuzuki.com/

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

hu

(:::, 2015.01.12 15:47)

ha rajtunk múlik, akkor még várhatunk pár ezer évig. az emberek félnek dönteni.

Re: hu

(Kazu, 2015.01.16 09:42)

Sajnos ebben nagy a valószínűség, de a változást nem állíthatjuk meg, akár félünk dönteni, akár nem. Én azt gondolom, hogy nem is a változás elkerülése, vagy megváltoztatása a lényeg, hanem mi magunk, önmagunk minőségének a megváltoztatása, ami viszont a világunkkal szorosan összefügg. Ennek a felismerésétől választanak el a mesterségesen szított hazug félelmek. Melyek a hazug félelmek? Nos, a SZERETET-ben nem létezik olyan, hogy félelem. Úgy gondolom, hogy ennek a tükrében lenne érdemes elgondolkodni a világunkon és önmagunkon, mert itt van a válasz.