Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kicsoda a Biblia istene? - Áldozat

„Ott ültem anyám mellett a kényelmetlen padban. Az erőteljes orgonaszót néhány lelkes hívő igyekezett túlharsogni, talán azt gondolván, ha elég hangosak, Isten majd jobban hallja őket. Én mindenesetre jobban hallottam őket, ami miatt hol feltörni készülő vihogásommal küszködtem, hol meg kezeimet kulcsoltam még szorosabban össze, nehogy illetlenül a füleimre tapasszam őket, csökkentve a kornyikálás és áriázás hangerejét. Aztán végre csend lett, ami most azt jelentette, hogy megint le kell térdepelni. Utáltam letérdelni. Miért, azt nem tudtam, csak egyszerűen utáltam, de anyám jelenlétében nem volt elég lejjebb csúszni a pad mélyére. A pap monoton kántálása, meg a hívekkel való felelgetősdi után egyetlen érdekes dolog történt, valami szépen csilingelt előn, de nem láthattam, csak elképzeltem, hogy talán egy eltévedt angyal csengettyűje, mert anyám azt mondta, ilyenkor nem szabad felnézni. Ettől persze kíváncsibb lettem, ám sikertelen leskelődésem közben csak lehorgasztott fejjel térdeplő, magukban motyogó öregeket láttam, meg néhány hozzám hasonló unatkozó gyereket. Ám evvel nem ért véget megpróbáltatásom, mert ma muszáj volt kimenni áldozni. Anyám is itt volt és így akarta. Mögötte kullogtam a kígyózó sorban, ami éneklő, többségükben szenvedő arcú öregasszonyokból állt. Utáltam kimenni, jobban, mint térdepelni, és utáltam, hogy ki kell tátanom a számat egy vadidegen embernek, aki csupasz kézzel tesz bele valamit a sokadik vadidegen ember után, és ezt a valamit nem rághatom szét, és az a dolog ráragad a szájpadlásomra, amit én nem akarok grimaszolva lepiszkálni a nyelvemmel, mint más kevésbé problémázó hívek. Aztán kis idő múlva nyálkás kupaccá olvadt össze, és én végre lenyelhettem Jézus testét.”

 

Talán hat éves kiskölyök lehettem, mikor valami hasonló történt meg velem. Nem mertem az áldozati ostyába harapni, mert az Jézus teste, és ha beleharapnék, az fájna neki. Nem értettem az egész procedúrát, de hogyan is érthettem volna, mikor igazán a legtöbb felnőtt sem értette. Azt mondták, amit a paptól, vagy a hittan tanártól hallottak: ez egy jelképes áldozat, "az ostya a kenyér, ami Jézus teste, ami értünk adatik, a bor pedig az ő vére, ami a bűneink bocsánatára ontatik ki ". Az áldozás Jézussal való új szövetség megerősítése jelképesen. Bort mindig csak a pap ivott, ami gyerekkoromban is rögtön feltűnt. (Vannak gyülekezetek, ahol mindenki iszik egy kortyot).

Sok év telt el azóta, és sok elfeledett gondolat bukkant fel újra: az áldozás és az áldozat gondolata is. Akkor gyerekfejjel én komolyan azt hittem, ha megrágom az ostyát, Jézusnak fájdalmat okozok. Nem kérdőjeleztem meg az áldozás létjogosultságát sem akkor, sem később, mert számomra csak egy tartalom nélküli rituálét jelentett, és ahogy középiskoláskorba kerültem, már nem kényszerített rá senki, így lassan feledésbe merült. Hozzáteszem, hogy jószándék volt a kényszer mögött, ami szentesítette.

Az eltelt évtizedek sok változást hoztak az életembe, nem csak külsőleg. Elfeledettnek hitt, megoldatlan kérdések bukkannak fel néha, melyek megoldásra várnak. Ez késztetett arra, hogy végre nekikezdjek elolvasni a Bibliát, mellőzve mindenféle teológiai, vagy egyéb magyarázatot, amik helyettem eldöntik, mit és hogyan kell értenem. Csak a saját megérzéseimre akartam hagyatkozni. Miután belefogtam, az áldozat téma azonnal felbukkant, mintha mindig is a közelben lett volna arra várva, hogy újfent elgondolkozzak rajta, de most már tapasztaltabb fejjel.

Mivel a gondolataimat megosztom, azt az elején megjegyzem, hogy az írásom nem tudományos jellegű, nem teológiai tanulmány, vagy vita, hanem a saját kérdéseim, kételyeim, következtetéseim, amihez egyetlen forrásanyagot használok fel, és az a Biblia, Károli Gáspár fordításában.

 

Az Ószövetség  Mózes I. Könyvével kezdődik. Az elején olvasható az első áldozatbemutatás az Úrnak, aminek a következménye testvérgyilkosság lesz. Káin, aki földműves, a föld terményeiből áldoz, valószínű gabonát, gyümölcsöket, talán virágokat is. Ábel, aki juhpásztor, elsőszülött bárányokat áldoz neki és az Úrnak Ábel ajándéka kedves, Káinéra rá se néz (4:3-5), amiért Káin megbántódik és/vagy megharagszik és dühből, vagy féltékenységből megöli öccsét. Az ok konkrétan nincs leírva, így azt csak feltételezem, mivel elég kézenfekvőnek tűnik. Amit sohasem értettem, ma sem, miért kivételezett az Isten Ábellel? Tudnia kellett, hogy Káinnak ez rosszul fog esni, hogy talán féltékeny lesz, hiszen Isten mindent tud, és még valamilyen: nem személyválogató.

A következő leírt áldozat a vízözöntől való megmenekülésért végzett hálaáldozat, amelyet Noé mutat be az Úrnak. (8:20). Minden életbenmaradt tiszta állatból és tiszta madárból áldozott égőáldozattal, (ami adott helyzetben igencsak nagy pazarlásnak tűnik), és melynek illata annyira kedves volt az Úrnak (az égett húsé?), hogy megfogadta, többet nem átkozza meg a földet és nem pusztítja el az állatokat az emberért, mert annak szíve ifjúságától fogva gonosz (8:21). Különös kijelentés ez attól az Istentől, aki az embert saját képmására teremtette, nem beszélve arról, miként képes Isten átkozódni, hogy fér ez össze az isteni természettel.

Következőkben Ábrahám az, akinek több áldozatát írja le a Biblia. Oltárokat épít Kánaán földjén, amit az Úr többször is nekiígér (12:7,8, 13:18). Saját feltételezésem, hogy az oltárok építésével és az áldozatok bemutatásával Ábrahám megerősítette "istenadta" jogát ahhoz a földhöz, ami egyébként már lakott volt.

Nagyon furcsa áldozatbemutatás és még furcsább áldozatelfogadás esik meg a 15. részben. Ábrahám megkérdezi az Urat, miből tudhatja, hogy örökli a földet, amit az Úr nekiígért. Erre az Úr áldozatot kér tőle, konkrétan megmondja azt is, milyen állatokból és miként történjen. (15:6-10). Szokatlan, hogy az áldozati állatokat nem égeti el Ábrahám, hanem azok kettéhasítva, érintetlenül fekszenek a földön. Ezután egész délután, meg naplementekor őrizni kellett a tetemeket a ragadozóktól, mígnem este megjelenik az Úr. Így szól az írás a 15:17-ben: „imé egy füstölgő kemencze, és tüzes fáklya, mely általmegyen vala a húsdarabok között.” Kis képzelőerővel érdekes dolgok jutnak róla az ember eszébe, amúgy pedig ez a rituálé egy új szövetséget jelentett Ábrám (Ábrahám) és az Úr között, vagyis Ábrahám utódjainak adja a már odaígért földet „Egyiptom folyóvizétől fogva, a nagy folyóig, az Eufrátes folyóvízig. A Keneusokat, Kenizeusokat, a Kadmoneusokat. A Hittheusokat, Perizeusokat, és a Refeusokat. Az Emoreusokat, Kananeusokat, Girgazeusokat, és a Jebuzeusokat.” Akárhogy is számolom, ez tíz népcsoport, akik már ezen a földön éltek Ábrahám népének érkezése előtt is városokban, palotákban, házakban. Az ő otthonukat ígérte el az Úr Ábrahám fiainak, utódainak.

A legkétségesebb áldozat az, mikor az Úr azt kéri Ábrahámtól, hogy szeretett fiát, Izsákot áldozza fel neki égőáldozatul. (22:1,2) Ezt folyton avval magyarázták az értők, hogy Isten próbára tette Ábrahám hitét, engedelmességét. Sohasem értettem meg, mit bizonyít avval egy apa, ha megöli a saját gyerekét istene kérésére. Hitet, odaadást és szeretetet biztosan nem, annál inkább vakhitet, vagy félelmet. Különös módon nem ejt az írás egyetlen szót sem a gyerekről, aki átéli a halálfélelem szörnyű és felejthetetlen kínjait az apja által, akiben a legjobban bízik, és mindezt Isten nevében, akitől ezek után valószínűleg félni fog. Bármilyen engedelmes fiú is lehetett, az apja mégis megkötözte, bizonyára nem véletlenül. (22:9,10).

A Mózes II.13:2-ben az Úr közli Mózessel, hogy minden elsőszülöttet szenteljenek neki, legyen az ember, vagy jószág. Ezt újra megerősíti a 13:12-ben, de a 12:13-ban hozzáteszi, hogy a szamár első"fajzását" báránnyal váltsák meg, ha nem teszik, akkor vágják el a nyakát, vagyis az elsőszülött szamárcsikót ne áldozzák neki. Ez megtalálható a Mózes II.34:20-ban is. Ugyanezeken a helyeken azt is mondja, hogy az ember elsőszülöttjét is meg kell váltani, "és ne jöjjön üresen előmbe senki." Vagyis minden egyes emberért egy állat vérét ontják, és minden jószág elsőszülöttje halálra van ítélve, kivétel a szamár. Mi okból kivételez a szamárral, arra nem találtam magyarázatot, mint ahogy arra sem, miért kell az elsőszülötteket feláldozni, akik a legártatlanabbbak még.

Az Ószövetség tele van áldozatbemutatásokkal. Mikor Izrael népe megérkezik a Sinai-pusztába, megkapják a Tízparancsolatot, ezután újra áldoznak állatokat. Egy új oltáron, amit felépítettek Izrael 12 nemzetsége nevében, melyeket 12 oszlop jelképez. Rengeteg állatot ölhettek meg, mert kiomló vérük felével medencéket töltenek meg, a másik felét ráhintik az oltárra. A medencék méretére és számára nem találtam adatot, de bizonyára elég nagyok lehettek, majd a vért belőlük Mózes a népre hinti, mint a szövetség vérét. Látványnak elég ijesztő lehetett. Az Úr nagyon pontos útmutatást ad, ami a szent sátrat illeti, és ebbe beletartozik az égőáldozati oltár is. (Mózes II. 27.) A papi szentelés leírása a 29. részben felkavaró, bár már lassan nem meglepő, és természetesen égőáldozatokkal együtt történik. Az írást olvasva felmerült a kérdés, miért kell a leendő papok jobb fülcimpáját, jobb hüvelykjét és jobb lábuk nagyujját az áldozati vérrel meghinteni, majd végezetül a ruháikat is, erre az Úr azt mondja, hogy ettől lesznek szentek. (29:20,21) A vértől. Különös szentség. Ezenkívül minden nap kell áldozniuk, reggel és este. Érdekes, hogy még kenyeret, meg bort is kér melléjük. (Mózes II. 29:36-41). Hogy miért, ez egy újabb jó kérdés. A véresáldozatok mellé illatoltárt is rendel, ahol füstölőszereket kell folyamatosan égetni (Mózes II. 30:7,8), de egyszer egy évben engesztelésül a napi áldozat véréből áldozni kell rajta. (30:10) Mi szükség van megint a vérre? Miért olyan fontos a vér?

A Mózes III. 17-ben azt mondja az Úr, ha valaki Izrael házából úgy öl jószágot a táborban, vagy azon kívül, hogy nem visz áldozatot az Úrnak a gyülekezet sátrához, az "töröltessék ki az ő népe közül" Ezt megismétli a 17:8-10-ben annyi kiegészítéssel, hogy nem csak Izrael népére vonatkozik, hanem a velük élő jövevényekre is. Ezenkívül a vérevést is halállal bünteti, mert a vérben van a testnek élete, ami által szerzi az engesztelést. (17:11, 14) Ha a vérben van a test élete, az a test életenergiája. Bizonnyal nem hasznos más élőlény életenergiáját a magunkéval összekeverni, de jó lenne tudni, hogy az égetés által mi történik evvel az energiával. Miként nyilvánul meg az "engesztelés" általa és egyáltalán miért van szükség engesztelésre.

Ám van még egy érdekes áldozat, amit mindenkinek meg kell adnia, aki húsz éves elmúlt: engesztelési pénzt, amit a sátor szolgálatára fordítanak. Ezt a pénzt életük váltságaként kell adniuk megszámláltatásukkor az Úrnak, hogy csapás ne legyen rajtuk. (30:12). Újabb kérdés: milyen csapás? Kicsit megint van egy kényszer felhangja a dolognak, ezenkívül a szegénynek ugyanannyit kell adnia, mint a gazdagnak. (30:15), azaz fél siklust. Megjegyzem, fogalmam sincs, mennyit ért egy siklus, de az akkoriban is részrehajlónak tűnő elosztási rendszer mellett elgondolkoztató az is, hogy miért kell a lelkekért engesztelésül pénzt fizetni a temérdek vér és füstölők mellett, nem lett volna egyszerűbb csak azt mondani, hogy kell a sátor fenntartására, adjon mindenki annyit, amennyit tud és kész, vagy evvel akarta elkerülni a bliccelést...

A Mózes III. Könyve megint az égőáldozatok leírásával kezdődik, ahol még kiegészíti az Úr az áldozatot a sóval, amit az ételáldozatokhoz kér. (Mózes III. 2.rész). Miért kell a húshoz só, ha úgyis elégetik, vagy nem égetik el teljesen? Van olyan megjegyzés, hogy „egészen égő áldozat” (Mózes III. 9:12,13) és van, amit a papok esznek meg. (csak ők?)

Ezután részletes előírások következnek a különféle bűnökért végzett áldozatokról és a hálaáldozatokról, engesztelőáldozatokról. Mit áldozzanak és hogyan, de ami minden esetben közös, az a vér.

Figyelemreméltó szemrehányás az Ószövetség utolsó részéből, Malakiás könyvéből, ahol az Úr megrója népét (nem először), Izraelt avval, hogy eltértek rendeléseitől, hogy nem áldoztak neki és nem adták meg a tizedet. Ha újra elviszik neki, akkor bőséges lesz a termés, nem lesznek kártevők, gazdag lesz a föld (Mal.3:7-11), és az ítélet napján megvédi őket az Úr, és ők porrá tapossák a gonoszokat. (Mal.4:1-3).

Valamiért úgy tűnik, hogy a Biblia istenének szüksége van az áldozatokra, és ha megkapja, cserébe hatalmat, bőséget, szaporaságot, sikeres hódításokat, földterületet és védelmet ígér választott népének,  a magát többször mindenhatónak nevező Isten. Felmerül, miért van szüksége Istennek a mindennapi véres áldozatokra, miért kell állatokat megölni és vérüket ontani, hogy vérben ússzon az oltár és egyebek, de sokkal inkább el lehet gondolkozni azon, hogy mi köze van mindezeknek a valódi Szeretethez.

A legismertebb áldozat azonban az egyházi tanítások szerint a saját, egyszülött fia, Jézus Krisztus. Azt most nem taglalom, miként lehet a mindenható Istennek saját fia, ha ő az egyetlen, aki a Mindenséget teremtette, azt viszont erősen kétlem, hogy szükség volt Jézus kínhalálára az emberiség érdekében. Jézus egy csodálatos tanító volt, mint Buddha és sok más mester, akik elhozták a tudatlanságban és szellemi sötétségben élő embereknek a valódi tudást, megmutatták az Igazság útját és a Szeretet fényét. Mindig ott, ahol a legnagyobb volt a szükség. Jézus biztosan tisztában volt vele, hogy tevékenysége abban az időben és azon a helyen életveszélyes. Nem ő volt az első próféta, akit kivégeztek, mégis vállalta a kockázatot, mert ő valóban szeretetből tanította és osztotta meg a Szeretetet. Nekem viszont ez ellentmondást okoz a kereszthalál szükségességével, miként az a Bibliában áll. Az ellentmondás nekem abban a kérdésben van, hogy pontosan miért született meg Jézus, mi volt a feladata? Tanítani az Igazságról, vagy megalapozni egy dogmát. Itt szükségesnek tartom megemlíteni, hogy a Biblia könyvek és levelek gyűjteménye, amit sokak számára ismert. Az is valószínűleg, hogy a zsidó, a protestáns és a katolikus Biblia tartalmaznak egymástól eltérő részeket, illetve kihagynak olyan részeket, amik a másikban benne vannak. Azt viszont lehet, hogy kevesebben tudják, hogy a Bibliát 397-ben a III.Karthágói zsinaton "véglegesítette" az egyház, ami azt jelentette, hogy amely iratokat nem talált hitelesnek, azokat egyszerűen kihagyta. Ezek az ún. apokrifek, illetve vannak még a gnosztikus evangéliumok, amelyek ellentmondanak az egyház által elfogadott erkölcsnek, keresztény életvitelnek. Ezek száma kb. 30, ami jelentős mennyiség az egyház által elfogadott, mindössze négy evangéliummal szemben. Ez az információ rávilágíthat bizonyos érdekekre és sok újabb kérdést ébreszthet.

Visszatérve fő gondolatmenetemhez, az egyház tanítása szerint az Atya annyira szereti az embereket, hogy Jézust, az ő egyszülött fiát adta oda áldozatul az emberek bűneiért. Meg kellett általuk és értük halnia, szenvednie kellett és a vérével tisztára mosni őket az összes bűneiktől, attól is, amit ellene elkövettek. Ugyanazért kellett meghalnia, mint egy áldozati báránynak, engesztelő áldozatként, majd pedig fel kellett támadnia, de az már egy másik téma.

A katolikus templomok tele vannak keresztekkel, amikről egy szenvedő, haldokló test lóg. Ez a jelképe a megváltásnak, feltámadásnak, az üdvözülésnek, az örök életnek... a szenvedés és a halál. Egy fára szegezett bálvány (Mózes II.20:4), ami a szenvedést testesíti meg, a véres áldozatot. A kereszten a halál szimbóluma függ, nem a Szereteté. Csak azért látják benne sokan a megváltást és szeretetet, mert erre tanították őket, ezt sujkolták a tudatukba, míg végül gondolkodás nélkül ténynek fogadták el és szimbólummá vált, szeretet szimbólummá. De így csak az látja, aki ebben a szellemben nevelkedett, mert a látvány az ellenkezőjét mutatja. Vajon mi van emögött az ellentmondás mögött?

Sosem értettem, miért kellett Jézusnak miértünk ilyen rettenetes módon meghalnia, hiába magyarázták különböző felekezetekben, hogy szükséges volt az emberek üdvösségéért, meghogy szeretetből. Miért kellett Istennek ez az áldozat, ha annyira szerette Jézust és annyira szerette az embereket, és egyáltalán mi köze az áldozatnak a valódi Szeretethez? Az áldozat valakinek, vagy valaminek mindig veszteséget jelent: lehet anyagi, erkölcsi, vagy az élet elveszítése, s mindezeket azért, hogy valaki más kapjon érte cserébe valamit, folyton a valamit valamiért. A Bibliában többnyire ezek a csereértékek: az anyagi és hatalmi előnyök, ellenség sikeres legyőzése, kiirtása mellett még a szaporaság, bűnbocsánat, engesztelés, hálaadás, megtisztulás. Újra felmerül a kérdés: mi köze van mindezeknek a valódi Szeretethez, ami nem vár el, ami nem személyválogató, nem különböztet meg, ami egyszerűen van, és aminek nem áldozhatunk, csak ajándékozhatunk szívünkből, önként, örömmel, őszinte hálával, és ez nagy különbség! Ha hiszünk a kozmikus egyensúlyban, hogy a Világmindenség egyensúlyra törekszik, akkor egészen más szemmel nézünk, akkor képesek leszünk meglátni, a dolgok mögé látni.

Talán nem ártana néha odafigyelni a gyerekekre. Sokat tanulhatnánk tőlük! Nekik az ostya Jézus teste, amit nem szabad megrágni, mert ezt mondtja a szülő, a nagyszülő, meg a pap, és hiába teszik esetleg hozzá, hogy csak jelképesen a Jézuska az, nem igazán érti, így megmarad a „nem szabad” és a feldolgozatlan információt félreteszi agyának egy kis rejtett zugába, az x-files raktárba, közben pedig az „értelmetlen” rituálé idővel „természetessé” válik és látszólag megértetté a vallási magyarázatok által, és egy idő múlva már kétely sem merül fel, mert azt hisszük, hogy tudjuk, és agyunk sarkában egyre több félrerakott, megoldatlan információ porosodik, várva egy alapos nagytakarításra.

Nem kell vallásosnak lenni ahhoz, hogy elolvassuk a Bibliát. Mindenkit csak buzdítani tudok erre, és biztos vagyok abban, hogy sok újdonság erejével ható meglepetésben lesz részünk, ha egyszer figyelmesen és nyitottan nekiállunk.

 

Megjegyzés: sok olyan gondolat merült fel bennem, amiket nem neveztem meg. Nem véletlenül. Saját gondolatainkat magunknak kell felfedeznünk. Ami viszont tény: Minden energia. A gondolatok, szavak, hangok, színek, ízek és illatok, a tettek, szándékok, az anyag és minden. Ebből következik, hogy energia az áldozati állat megölésének szándéka, a szándék véghezvitele, az áldozat halálfélelme, fájdalma és halála, és energia a kifolyó vér is, ami állítólag megtisztít a bűnöktől, a tisztátalanságoktól.

Ha minden energia, akkor az áldozatbemutatás jelképes formája is energia, hiszen egy szándék, egy rituálé. Olyan energia, amilyenné tesszük, aminek nevezzük, aminek hisszük, de mindezek mellett ott van benne az eredeti szimbólikus jelentése, tartalma is, ami szintén energia.

 

Mindenkinek szabadságában áll ott keresni a megváltást, ahol jónak látja; abban hinni, amiben szeretne és észrevenni azt, amit akar, vagy éppenséggel nem tudomást venni róla. A szavak sokszor félreérthetőek, vagy félremagyarázhatóak, ezért annyira szükséges azt érzékelni, ami mögöttük van.

Az egyetlen kulcs mindezekhez a Szeretet. Ezt ajándékozta nekünk Jézus és sok más nagyszerű tanító és mester.

 

 Egy érdekesség a vérrel kapcsolatban:

A kínai gyógyászatban használt vér fogalom különbözik a nyugati orvoslásban használt kémiailag és szövettanilag pontosan definiált vértől. A kínai orvosok véleménye szerint a Qi és a vér szorosan összekapcsolódik.

A qi-t a vér parancsnokának nevezik, amíg a vért a qi anyjának.

A vér oda áramlik, ahol a Qi található. Ezért használják a kínai orvosi szövegekben a 'Qi xue' (Qi Vér) kifejezést. A vérsejtek a Qi-ből nyerik az életenergiát. Igazából az a nézet terjedt el,  hogy a vér képes tárolni a Qi-t, és segítségével jut el a levegő Qi a test minden egyes sejtjébe. A vér tehát a Qi egyik aspektusa, nem korlátozódik le tehát pusztán fizikai összetevőkre

Forrás:  http://drwu-akupunktura.hu/?page=akupunkturas_kezeles#para

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

mo

(Patrik, 2015.01.26 18:33)

Azóta több cikket olvastam e témából és tényleg nem értem az embereket. Hogyan hihetik el, hogy az újszövetség és az ószövetség istene ugyanaz, bár őszintén szólva nekem egyik sem igazán szimpatikus néhány részletet kivéve. Szerintem túlságosan is emberiek ezek az istenek, csak jóval fejlettebb a technológiájuk. Most olvasom Henoch könyvét, tudod, apokrif könyv, hát nem tudom, de nekem majdnem olyan mintha az ószövetséget olvasnám, csak bővebben. Ez az isten is bosszúálló és kegyetlen. Aztán nem értem, miért megint a nők a bűnösök. Ebben ugyanaz a nőgyűlölet van, mint a Bibliában. Először azt írja, hogy az angyalok rontották el a nőket, mert nem bírtak a férfi természetükkel és titkokat adtak nekik, mint pl a sminkelést, aztán meg azt írja, hogy a nők csábították el az angyalokat, na akkor most ki a húnyó? Teljesen egyértelmű, hogy férfiak voltak férfi vágyakkal, amit ki akartak élni, ha már így teremtette őket az Isten és mivel otthon nem tudták, máshol tették. Miért bűn ez? Ha valóban nem nélküliek lennének, mint ezt sokan állítják, akkor nem lennének bukott angyalok, de vannak. Amúgy meg elég érdekes, hogy a keresztény templomokban és a zsinagógákban ugyanazt az istent imádják, Jehovát, az ószövetség istenét, még akkor is, ha nem nevezik általában a nevén. Az mellébeszéd, hogy Jézust tekintik istennek, mert őt Megváltónak, meg Krisztusnak nevezik, nem Istennek. Ő a jó pásztor. Máriát most nem említem. Szóval elég nagy a kavarodás és sok a hazugság szerintem is.

Kiskőrös

(János, 2015.01.14 17:20)

Teljesen egyetértek a cikkel.Ugyan ezek a kérdések foglalkoztatnak és ugyanezekre jutottam én is.A szeretet nem cserekereskedelem hanem feltétel nélküli.A biblia tele van ellentmondásokkal,mivel az emberek összekavarták a dolgokat,de nagyon sok jó dolog is van benne.Milyen megváltásról beszélünk,milyen eredendő bűnről?Isten saját lelkét lehelte az emberbe,részei vagyunk a nagy egésznek.Soha nem volt kezdetünk és végünk se lesz.Az egész vallás dolog a félelemkeltésről szól és a rajtunk uralkodás,élősködés.Örülök hogy kicsit kezdek már átlátni a sok félrevezetésen,de még nagyon sokat kell fejlődnöm.Örülök mikor látom más is hasonlókat tapasztal és hasonlóan lát dolgokat.

Re: Kiskőrös

(Kazu, 2015.01.16 09:15)

Kedves János, köszönöm.
Nagyszerű dolog, amikor másoknál találkozunk azokkal a gondolatainkkal, amelyeket mi magunk találtunk meg önmagunkban. Engem ez megerősít és továbbösztönöz a keresésben, tanulásban.
Jó utat barátom!

Sopron

(Zora, 2013.11.26 18:14)

Helló Kazu! Jó kis eszmefutatás, érdekes és tényleg vannak olyan dolgok, amit nem így tanítanak, vagy kihagynak. Amit viszont nem értek egészen, hogy miért nem kell Jézus kínhalála, mert abban sok millióan hisznek, ha nem milliárdan. Elvégre éppen az a lényeg, a keresztre feszítés és a feltámadás mert ugye ennek a következménye a bűnbocsánat, meg az üdvözülés lehetősége. Egy csomó embernek ez a hit az utolsó reménye.

Re: Sopron

(Kazu, 2013.11.27 08:00)

Helló Zora! Én nem akarom a keresztrefeszítést feleslegesnek, vagy hiábavalónak nevezni, sem a feltámadás valódiságát megcáfolni, csupán azt mondtam, hogy amit a templomokban látunk, az nem az örömöt szimbolizálja, éppen ellenkezőleg, szenvedést, halált. Jézus tanításainak lényegét én a Szeretet Útja tanításban látom. Szerintem ez a lényeg, nem más. Ha kizárólag a Bibliára hagyatkozunk, akkor talán sok információról lemaradunk, amelyek nincsenek benne, mivel ellentétesek az egyház elveivel, ám attól még lehetnek nagyon is valóságos jézusi tanítások, ahogy ezt az esszénusok, gnosztikusok állítják, de akár egy tibeti kolostor szerzetesei, vagy Indiában néhány kolostor, akik nem hiszik, hanem biztosan állítják, hogy Jézus élt közöttük és tanult, meg tanított. Miért lennének ezek az állítások kevésbé hitelesek csak azért, mert ellentmondanak minden eddigi ismeretünknek, amit hittanon, vagy a templomban hallottunk, tanultunk? Viszont ha elhisszük, vagy elfogadjuk, hogy Jézus tanított a reinkarnációról, amit sokan állítanak, akkor nem feltétlenül szükséges kínhalált szenvednie, hogy feltámadhasson és evvel bizonyítsa az állítását. Ázsia lakosságának talán az egésze hisz a reinkarnációban, a szellem halhatatlanságában enélkül is. Inkább azt lenne érdekes megvizsgálni, milyen következményei lettek évszázadok alatt az egyházi tanoknak, miként hatottak az emberi viselkedésre, az emberi szellemre.
A bűnbocsánattal kapcsolatban: Jézus elvette a világ bűneit? Evvel nem akarok, nem tudok vitatkozni, mert nem vitatéma, hanem hit. A saját bűneinket magunknak kell letennie, mert nem teheti meg senki helyettünk, de talán segíthet felismerni őket és megmutatni az utat, miként szabadulhatunk meg tőlük. Érdemes összehasonlítani a karma tanításokkal. Szerintem fontos, hogy nyitottak legyünk, elmélkedjünk magunk is, ne csak elfogadjunk gondolkodás nélkül. Keressünk kitartóan, akkor találni is fogunk. Hiszem, hogy bennünk van a valódi tudás. Mint az írásomban mondtam, mindenkinek szabad döntése, miben hisz és ezt tiszteletben tartom. Én abban hiszek, hogy Jézus megmutatta az utat, ami a szellemi fejlődés útja. Tanításaiban sok útjelző van, ámbár a neki tulajdonított tanításokat az egyház ugyebár erősen cenzúrázta, mielőtt belekerülhettek volna a Biblia gyűjteménybe. Ezt azért nem árt szem előtt tartani, de ez is az mellett szól, hogy olvassuk el a Bibliát, mert aki nyitottan olvassa, az sok mindent észre fog venni: ellentmondásokat, ugyanakkor a valódi szeretetből jövőt is. Megint csak azt tudom javasolni, a szívünkön keresztül vizsgáljunk meg mindent, mielőtt elfogadnánk, vagy éppen nem érezzük hasznosnak. És még egy gondolat: vajon miben higgyünk? Abban, hogy Istennek elege lesz a sok gonoszságból és rendet teremt helyettünk a világunkban, vagy felébredünk, felfedezzük valódi önmagunkat és mi teremtünk rendet a szeretet erejével.

Bp

(Zakarias, 2013.11.22 13:58)

Sosem értettem, miért kivételezett Isten Ábellel, és miért kellett Kainnak gonosszá válnia, mert ez úgy tűnik, előre meg volt írva. Mint Júdás, akinek árulóvá kellett lennie, különben nincs keresztrefeszítés, sem megváltás. Ha ezt nézem, Júdásnak fontos kulcsszerepe volt, ha pedig az volt, akkor nem lehetett véletlen.Kicsit úgy hangzik, mintha előre tervezett forgatókönyv szerint zajlana az életünk, ez viszont megkérdőjelezi a szabad akarat valódiságát.

Re: Bp

(Kazu, 2013.11.27 07:17)

Kedves Zakariás, abban teljesen egyetértünk, hogy nem hiszünk a véletlenben. Hogy Isten miért kivételezett Ábellel, ez is egy olyan gondolat, amire talán akkor kaphatunk választ, ha elolvassuk a Bibliát és sok emberi gyengeséget fedezünk fel Isten viselkedésében. Érdekes Júdás szerepe, mert már olvastam valahol arról, hogy az árúlása eleve meg volt írva, mivel szükséges volt a történések létrejöttéhez. Ettől függetlenül én hiszek a szabad akarat létezésében, mégha egyre többször kérdőjelezzük is meg, mert ha nem lenne, akkor nem kellene annak a hatalomnak rejtőznie, amelyik megfosztott tőle, hiszen minek bújkáljon a bábjátékos a báb elől? Az viszont már rajtunk, minden egyes embernek saját magán múlik, hogy él-e szabad akaratának lehetőségeivel, és ragyogó szellemi lénnyé akar válni, vagy inkább bábu marad.

Mo

(CsP, 2013.11.19 17:37)

Azt hiszem én is elolvasom a Bibliát. Soha nem jutott eszembe, hogy ekkora ellentmondás lehet a tanult értelmezés és a könyv között.

Re: Mo

(Kazu, 2013.11.20 07:49)

Éppen ez az Patrik, hogy eszünkbe sem jut megkérdőjelezni dogmává vált eszméket, teóriákat, ideológiákat. A természetünkből adódó kíváncsiságunkat mesterségesen terelik a hamis mederbe, a valódi utat pedig ellátják mindenféle tiltó, meg fenyegető táblákkal, ami sokszor hatásosnak bizonyul, de az igazságot nem lehet örökké elzárva tartani, utat tör magának.