Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Közömbösség

2013.02.10

 Mi lehet elkeserítőbb annál, ha valakinek se érzése, se véleménye?

Minden nap találkozunk vele, mindenféle élethelyzetben. Családban, munkahelyen, iskolában, hivatalokban, az utcán...

Vajon miért ennyire közömbösek az emberek? Mert nincs saját véleményük, mert nincs önálló gondolatuk, vagy félnek kimondani, netán csupán csak ciki lenne?

Habár... bizonyos fórumok visszhangoznak a véleményektől. Azok, ahol közösen és alaposan meg lehet kritizálni valakit, vagy valamit. Szinte már mágikusnak nevezhető a vonzereje a szórakoztató ipar, politika, kultúra abból a szempontból, hogy ott aztán jól megmondhatjuk a leplezetlen, cenzúrázatlan véleményünket. Nagyszerű lehetőséget adnak ehhez a közösségi oldalak, ahol lehet még cifrázni is, evvel próbálván túlszárnyalni a többiek hozzászólását.

Valamit azonban észrevettem ezeknél az oldalaknál. Elvileg sok így, vagy úgy hasonló gondolkodású ember szólal meg építőn, vagy kevésbé. De mintha mindenki csak magában beszélne. Különös módon minimális az egymás közötti kommunikáció. Magányos szitkozódás, magányos bölcselkedés. Senkit sem érdekel a másik véleménye, talán a többség el sem olvassa, így el sem tud gondolkozni egy másik perspektíván. Talán nem is akar, ezért egyszerűbb ignorálni, vagy ha mégis, akkor a másképp vélekedőt szabadon lehet, szép magyar nyelvünket meggyalázva lebégetni.

Mint egy karámba zárt éhes birkanyáj. Csak a hangerővel tudják jelezni, hogy ki éhesebb. Lökdösik, taszigálják egymást, de nem jutnak ki. Szemernyi szikrája sincs az összefogásnak, együttérzésnek, csapatszellemnek, sőt... ahogy erősödik a nyomás, úgy nő bennük az agresszivítás. És ugyanez a séma figyelhető meg mindenütt, legfeltűnőbben a politikában, de a nyomában szorosan ott lohol a szórakoztatóipar. Különös kettősség. Egyrészt a kapzsiság, hataloméhség, amiért bármire, de bármire képesek embertársaik ellen, másrészt a végtelen közömbösség ugyanezen embertársaik iránt. Úgy tűnik, hogy a közömbösség erősen szelektál.

Elgondolkoztató, hogy a kollektív gyűlölet mekkora energiákat és tömegeket képes megmozdítani, ugyanakkor olyan témák, mint tolerancia, emberi jogok, környezetvédelem, javak igazságos megosztása, titkolózásmentes politika és sorolhatnám, az érdektelenség falába ütköznek. Nagyjából kétféle reakcióval találkozunk. Legyünk süketek, vagy tegyük nevetségessé! A végeredmény mindkét esetben ugyanaz, nem foglalkozni vele.

Megdöbbentő, hogy ez nemcsak a hatalom reakciója, hanem az átlagpolgáré is. A hatalom nem akar változtatni, a polgár pedig nem akar állást foglalni. Pedig pontosan ezek azok a dolgok, melyeknek hatása van mindennapi életünkre, ezek befolyásolják életminőségünket, testi-lelki és szellemi állapotunkat. Ezek hatnak utódaink életére, bolygónk állapotára, és ezek határozzák meg, milyen jövő áll előttünk. Boldog, vagy keserves.

Persze az is lehet, hogy sokaknak egyáltalán nincs véleménye, mert saját gondolata sincs, de legalább azt hiszi, hogy van, és csak azt fogja bégetni, amit egy rendes birkától elvárnak. Ugyanazt, amit a nyáj.

De lehet, hogy csak fél kimondani, mert akkor célponttá válhat! Kívülállóvá, kitaszítottá, üldözötté. Biztonságosabbnak tűnik ezért inkább meghúzódni a szürke tömegben. Mélyen gyökerezik a félelem.

A kérdés az, valóban biztonságosabb-e arcnélkülivé válni, elveszíteni az egyéniségünket, önmagunkat, hogy erről szólna az életünk. Ezt senki sem hiheti komolyan! Ha nem vagyunk képesek saját véleményt formálni, ha képtelenek vagyunk szót emelni saját igazságunkért, ha nem tudjuk önmagunkat élni, elfogadni, akkor felmerül, hogy tulajdonképpen kinek az életét éljük. Hogy is lehetne a nagyobbakon változtatni, ha a kicsi dolgok is túl soknak bizonyulnak. Legbelül annyian tudjuk, érezzük, hogy a közömbösség láthatatlan és gyilkos kór, ami megöli az egyéniségünket, kővé változtatja forró szívünket és a színes egyénből egy szürke, uniformizált masszát gyúr.

Az együttérzés, tolerancia, segítőkészség, szeretet, igazságosság, bölcsesség, harmónia nem egyeztethetőek össze a közömbösséggel. A kényelem, lustaság, a félelem pedig szolgálják.

Ideje feltenni a kérdést:

Vajon kinek, vagy minek az érdeke, hogy az emberek tömegei az energiájukat felesleges, butító dolgokra pazarolják, ugyanakkor minden, ami fontos és lényeges lenne az emberhez méltó, boldog, tartalmas élethez, annak felismerését homályban tartják, vagy félelmekkel ötvözik elérésének még a vágyát is, és ezt már évezredek óta elég sikeresen teszik.

Ha belegondolunk, hogy van egy varázslatos, csodálatos bolygó. Az otthonunk. Az élet hihetetlenül változatos formákban található meg rajta. Az embereket beleértve, hiszen milyen sokféle típus létezik. Mindegyik egyedülálló, nagyszerű a maga nemében, rendkívüli adottságokkal.

Ha megfontoljuk, nem az USA a lehetőségek országa, hanem a Föld bolygó a Lehetőségek Hazája. Mindig is az volt!  De amit látunk, az tömegtájékoztatással hipnotizált marionett színház, kiszipolyozott otthonplanéta és boldogtalan emberiség.

Azért van reménysugár. Sokan felébredtek és keresik a lehetőségeket, miként tehetnek valamit? Hogy segíthetnének? Talán első lépésként elkezdhetnénk felfedezni, megismerni valódi önmagunkat.

Egy olyan útra lépünk, ahol rájöhetünk, hogy a világ nem az, aminek eddig hittük és az élet nem az, mint ahogy eddig gondoltuk, mi pedig nem bábok vagyunk, hanem ragyogó, eleven fények.

 

 

(A következő történetet emailban kaptam, forrása ismeretlen, de tanulságos. )

 

Minket nem érint?

  

Az egér egy lyukból nézte a parasztot és a feleségét, amint egy csomagot bont fel. Rémülten látja, hogy egérfogó van benne. Kiszaladt az udvarra, és kiabálni kezdett.- Egérfogó, egérfogó!
A tyúk ránézett, és azt mondta: - Tudom, hogy nagyon félsz, de nekem nincs mitől félnem.
Az egér a disznóhoz szaladt. A disznó röfögött kicsit, és azt mondta: - Sajnálom, ez  rám nem vonatkozik, de imádkozni fogok érted.
Az egér továbbmenekült a tehénhez.
- Egérke! – bőgte el magát. - Sajnálom, de nem az én bőrömről van szó!
Az egér lehajtott fejjel tért haza.
Még azon az  éjszakán a házban nagy zajjal lecsapódott az egérfogó. A parasztasszony sietett megnézni, mit fogott az egérfogó. A sötétben nem vette észre, hogy mérges kígyó esett a csapdába, és az állat megmarta a lábát. A férje bevitte a kórházba a feleségét. Hamarosan hazaengedték, de még rosszul volt. A paraszt tyúkot vágott és erőlevest készített az asszonynak, de szenvedése nem múlt el. Jöttek a barátok, ápolták, gondoskodtak róla. A paraszt disznót vágott, hogy legyen mit enni, de semmi sem segített és az asszony meghalt.
A temetésre sokan eljöttek. A paraszt tehenet vágott, hogy legyen ennivaló a halotti toron.
Az egér szomorúan nézte végig a halotti tort.
 

eger.jpg

 

Ha megtudod, hogy valakinek problémája van és azt gondolod. hogy téged nem érint, gondolj arra, mindannyian ugyanazon az úton járunk, amelynek neve: ÉLET
Minden ember és minden esemény az élet képzeletbeli szőttesének egy-egy fonala.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Budapest

(Csapó Csaba, 2013.02.20 20:14)

Több érdekes kérdést is felvetsz egyetlen írásodban, Kazu!

Egyrészt az emberek valóban félnek, mert nem bíznak a hatalomban, félnek (lásd a fórumozó esetét, akit lefülelt illegálisan a hatalom, és meg is talált egy bejegyzése miatt), és itt Kelet-Európában még sokkal több időnek kell eltelnie, mint Elbától keletre, hogy az emberek merjék vállalni azt a civil kurázsit, amelyről első számú filozófusunk is olyan sokat beszélt már, és amelyet Te is emlegetsz (nem ezzel a kifejezéssel, de ez az értelme). A hatalmon levőknek nem érdekük, hogy az emberek gondolkodjanak, és hogy véleményt mondjanak, csak az, hogy bólogatójánosok maradjanak, és közben mindent lenyomhassanak a torkukon.

A közösségi oldalak és fórumok megint érdekes kérdés, mert nálunk az emberek főleg arról szeretnek vitázni, amiben nem értenek egyet, ahelyett, hogy megpróbálnák legalább azokat a pontokat megtalálni, amelyekben közösek, és a közös alapból kiindulva, kulturáltan folytatnának értelmes, építő jellegű vitákat. Magam ezért is nem írok magyar nyelvű fórumokba; másrészt a következő replika már egyből személyeskedésbe megy át, egymás vélt személyiségjegyeiről, jelleméről, politikai hovatartozásáról kezdenek el gyalázkodni, ahelyett, hogy a témánál maradnának.

A legtöbben azt hiszik, náluk az igazság, mindenki más hülye, vagy jobb esetben alacsonyabb rendű. Az ókori görögök még tudták, hogy az embernek csak véleménye (doxa) lehet, mert az Igazság (alétheia) az isteneké.

Re: Budapest

(Kazu, 2013.02.21 09:16)

Hinni bizony sok mindent lehet, erről is lehetne oldalakat írni! Viszont az sajnos tény, hogy a félelemre annyi mindent rá lehet fogni, és ezt meg is teszik sokan. Ám ez nem változtat a helyzeten! Ehhez persze jó lenne a HELYZETET észrevenni, felismerni!
Egy kérdés azonban felmerül. Vajon az emberiség jövőjét a félelem és a közömbösség milyen módon befolyásolja? Melyik az emberi fajra veszélyesebb? A félelem, vagy a közömbösség?
Annyit még hozzátennék: igen, az embernek lehet véleménye és fel kell ismerni a helyzeteket, amikor ki kellene állni az elveiért. Az Igazság pedig itt van, mert Isten is itt van velünk. Csak észre kéne végre venni!