Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SZELLEMI EVOLÚCIÓ

2014.01.19

Evolúciós ugrás előtt állunk?

Egyre gyakoribb kérdés, egyre gyakoribb gondolat az utóbbi időben. Ezen a ponton le kell szögeznem, én a magam részéről nem hiszek a darwini evolúcióban, (és csak a darwinira gondolok). Ezt már nagyon fiatalon eldöntöttem, hogy nem hiszek benne. A természet tökéletességében hiszek, nem abban, hogy a fejlődés = mutációk végtelen sorával. Lehetséges, hogy fizikai fejlődésünk elérte az anyagi világ végső határát, és elérkezett egy pontra, ami most történik a jelenünkben. Hogy ez a pont egy útkereszteződés, végcél, vagy új kezdet is egyben, azt a jövő fogja megmutatni, de eldönteni nem. Ha létezik szellemi evolúció, - én hiszek benne -, akkor az emberiségnek kell döntenie, nem tehet mást, kénytelen lesz, mert a nem döntés is döntés.

A fejlődés ténye magától értetődőnek tűnik, de ha körülnézek, mintha embertársaim jelentős részének ez teljesen érdektelen volna, vagy pedig fogalmuk sincs semmiről, ami látható világunk mögött zajlik.

Néha próbálom ezirányú gondolataimat megosztani másokkal, de környezetemben csak kevesek a nyitottak. Többségüket lefoglalják napi gondjaik, meg egyéb fontosabb dolgok. Azt tapasztalom, hogy e témák még mindig valamilyen szinten tabuk, a beszélőt elszálltnak, nevetségesnek, komolytalannak, netán egy újfajta szekta tagjának vélik. Természetesen ez így nem mindenkire igaz, mégis néha úgy érzem, hogy egyedül vagyok. Nem a felfedezéssel, hanem a gondolataimmal.

Világunk hemzseg az új ideáktól, tanításoktól, felfedezésektől és teóriáktól, de sok előnye mellett a hátránya a személytelenség. Megfigyeltem a „populárisabb” oldalakon, melyeknek százezres, akár milliós nézettsége van, hogy ott is alig akadnak lényegi hozzászólók, és a hozzászólások tartalma gyakran sekélyes, vagy inkább feltűnősködés, mint valódi vélemény. Persze ez sem igaz mindenkire, de elgondolkoztató jelenség.

A következőkben saját tapasztalataimat, meglátásaimat írom le, szubjektív „én”gondolatokat, melyek nem tanítások, nem általános ismeretek, vagy tények. Könnyen előfordulhat, hogy valaki „saját” gondolatokat fedez fel, mint ahogy már én is sokszor leltem másoknál az „én” felismeréseimre. Ennek a jelenségnek, véleményem szerint köze van a szellemi fejlődéshez és talán köze van a közös „Forráshoz”, ahonnan hitem szerint mindannyian származunk. De most vissza a tárgyhoz, a szellemi evolúcióhoz! Mit jelenthet egyáltalán ez a kifejezés... Azt igazán könnyű iskolai tanulmányaink után elképzelni, mit neveznek fizikai evolúciónak. Az aminósavaktól indulva mutációk megszámlálhatatlan során át alakult ki az élet temérdek fajtája, ezen belül, sok egyéb mellett a növény- és állatfajok, na meg az ember. Nos, ezt én most sem hiszem el, akkor inkább az annunakik és egyéb istenek.

Az emberiség történetét erősen megcsonkítva, és még erősebben meghamisítva tanítják az iskolákban. Ez most már az én véleményem is, ami lassan inkább tény, mint "összeesküvés-teória". Egyre több „tévedésre” derül fény. Itt van például a vízözön esete Noéval. Ezt úgy tanultuk, mintha az lett volna az egyetlen, aztán ha utánajárunk, kiderül, hogy ez nem igaz, de például a régi, iskolákban ma is ugyanúgy tanított piramis-elméletek is erősen inognak. Mindig voltak olyan kutatók, tudósok, igazságkeresők, akik nem elégedtek meg a kész tények elfogadásával, hanem továbbmentek megválaszolatlan kérdéseik után. Sokan elvéreztek a dogmák áttörhetetlennek hitt falain, de munkáik nem hiábavalóak. Kételyeket ébresztenek a megcáfolhatatlannal szemben, kérdések merülnek fel ott, ahol állítólag nincsenek kérdések. Vajon mi van azzal a számos megmagyarázhatatlan régészeti lelettel, amiket ma már nem lehet csak úgy elrejteni, eltitkolni, vagy ma már nem lehet róluk olyan könnyen nevetséges állításokat elhitetni, mert akkor a tudomány kerül szembe a tudománnyal, és nagyjából ez történik a jelenben. Egyre több tudós kerül szembe egykori tanárával, példaképével, akik mindenáron ragaszkodnak valamihez, akkor is, ha inog. Belekapaszkodnak, mert a tekintélyüket látják elveszni, ha kiderül, hogy tévedtek. Sokan vannak még, akik elkeseredetten védelmezik dogmáikat, de egyre többen állnak ki soraikból.

A titkolt kérdések felébredése vajon a szellemi evolúció egyik jele? Lehetséges, hogy egyre nyilvánvalóbbá válik az, hogy tudományaink nagy része csupán szubjektív teóriák halmaza?

Nagyon szerettem a meséket. Rengeteget olvastam, később pedig a sci-fi irodalom nagy rajongója lettem, aztán az egyébként unalmasnak tartott Biblia is érdekelni kezdett, miután egyszer, egy bizonyos helyen elhangzott valami fontos. Az, hogy Jézus csodatételei függetlenek az időtől, mert minden amit tett, azt a Szentlélek (Szent Szellem) által tette, aki nem függ sem időtől, sem tértől. Hogy kicsoda a Szentlélek, csak gondolom. Talán Őt nevezik kozmikus energiának, talán Ő a kapcsolat a „Forrással”, mindenesetre egy nagyon erős szeretet-energia, egy földöntúlinak ható erő. Gyerekként én is sokszor képzeltem magam a mesehősök helyébe, akik mind képesek voltak valami különlegesre, emberfelettire.  Képzeletemben én is birtokoltam a varázserejüket, amivel én is is képes voltam repülni, varázsolni, na meg láthatatlanná válni, és én lehettem a legokosabb, legerősebb és akár a legszebb is, de csak a mese határain belül, de azon a napon, amikor azt a kijelentést hallottam, újra felébredtek az addig elérhetettlennek tűnő vágyak. Ha elhiszem, hogy Jézus valódi személy volt, valódi csodákat tett, és hogy a Szentlélek létezik, akkor ez az állítás számomra már nem mese, hanem nagyon is valóság a Most-ban, mert akkor ez a "varázserő" nagyon is létezik, és megkapható. Bár lelkesedésem a gyülekezeti élet iránt hamarosan megcsappant, de sok gondolat megmaradt bennem, egyenlőre láthatatlanul. A keresésem pedig folytatódott, de tulajdonképpen mit keresünk, merthogy mindannyian keresünk valamit, akkor is, ha ezt nem tudatosan tesszük. Sokáig azt hisszük, hogy életünk célját, ami lehet siker, tökéletes szerelem, kimagasló eredmények, amelyek a szürke tömeg fölé emelnek, pénz és egzisztencia, biztonság, hatalom, stb. Ha sikerül ezeket elérni, kiderül, hogy nem elég, még többet akarunk. Sosem lesz elég. A másik véglet, ha valaki látszólag semmit sem ér el, egyre mélyebbre zuhan a társadalom perifériáján, végül legtöbbször feladja, elfogadván az egyik állítást, hogy „Meg volt írva!”.

Lehetséges, meg nem is. Hiszem, hogy bizonyos dolgokat nem kerülhetünk el az ok-okozat törvénye szerint, de ebbe most nem megyek bele, más téma lenne, azt viszont mellékesen megjegyzem, milyen érdekes, hogy mennyire kiterjedt üzletipar épült a siker gyártására, és tényleg vannak, akik ebből meggazdagodtak, vagy legalábbis jól élnek. Kicsit olyan, mintha mások álmain kapaszkodtak volna egyre magasabbra, hogy elérjék a saját álmaikat. Becsapás lenne, a hiszékenyek ismételt kihasználása? Valaha erre határozott igen-nel válaszoltam volna, de most... Rengeteg ember jár látókhoz, jósokhoz, kártyavetőkhöz annak ellenére, hogy rengetegen nem hisznek nekik. A kérdések szinte mindig ugyanaz körül forognak: pénzügyek, betegség, szerelem. Sokan mástól várják el a megoldást gondjaikra, mások ingoványos talajra lépnek mások tanácsait követve, megint mások nagy levegőt vesznek, és saját álmaik után indulnak az ismeretlenbe, olykor nagyon kacifántos utakon. Mindenki dönt valamiképpen.

Ez utóbbiról a Mesélők Könyvéből jut eszembe egy részlet. Gaki, egy árva fiú, élete nagy halát akarja kifogni egy feneketlen, ám kicsiny tóból, hogy evvel a tettével különbnek látszódjon majd a többieknél, és ami még nem tudatos benne, hogy kitörjön a magányából. Szabályokat szeg meg, és titokban áll terve megvalósításához, és mikor áhított zsákmánya csapdába esik és őt magával rántja a zavaros mélységbe, a fiú továbbkapaszkodik belé, nem engedi el, mégha evvel az életét kockáztatja is, ám közben nem akarja meglátni azt, ami a homályos fizikai látás mögött van: azt, hogy a hal nem hal, hogy nem ő a vadász, és hogy már a legkevésbé sem ő irányítja az eseményeket. Ebből látszólag az a tanulság, hogy ki vagyunk szolgáltatva sorsszerű eseményeknek, amik ide-oda sodornak minket és mi nem tehetünk semmit. Csakhogy ez így nem igaz. Gaki előtt még titok, hogy nem sodródik, hanem egy bizonyos úton halad egy bizonyos cél felé, a célja felé. Avval, hogy éppen nem irányítunk, még nem jelenti azt, hogy tehetetlenül sodródunk (kivéve, amikor valóban hagyjuk magunkat sodorni). Szerintem inkább ismeretlen útra léptünk. Mi döntünk, függetlenül a körülményektől és még valami: az események alakulása, nem a Sors keze; döntésünk nem kényszer, még ha arra is akarjuk fogni; és a következmények nem a véletlen művei. Ezt igazán akkor értjük meg, ha tudjuk. Miként érhetjük el azt, hogy tudjuk? Az én tapasztalatom szerint kitartással, odafigyeléssel a benső énünkre, és bizony sokszor hitre van szükség, hogy ne adjuk fel idő előtt. Szellemi dolgokban „tudni” valamit olyan, mint egy belső bizonyosság valamiről. Erre is meg kell „érni”.

Van valami nagyon fontos, aminek birtokában képesekké válhatunk más perspektívából figyelni a világot, az eseményeket, saját magunkat, ez pedig a Tudatosság. De mit is jelent ez? Egy olyasféle ismeretet, viselkedést, melynek fokmérője nem határozható meg oklevelekkel, bizonyítványokkal. A Tudatosság egy magasabb szintű megélése a dolgoknak. Megfoghatatlannak tűnik fizikai érzékszerveink számára, mert ez már egy szellemi érzékszerv, vagy érzékelés. Hogy ezt az állításomat tudom-e bizonyítani a létezését? Nem tudom, csak érzem, olyannyira, hogy hiszem a létezését.

Amikor felfedezzük a Tudatosságot, olyan, mintha eljutottunk volna egy útkereszteződéshez. Az egyik lehetőség visszafordulni, és a már jól ismert, kitaposott úton maradni, vagy rálépni az ismeretlen ösvényre, ami sűrű homályba burkolózik. Ez a döntésünk akár első tudatos döntésünk lehet.

Nehéz megérteni azt, amit nem ismerünk, amit nem tudunk elképzelni, sem leírni, annyira idegen, de valóban idegen, vagy csak elfelejtettük? Egyre többen hiszünk abban, hogy valamiért mindannyian elfelejtettük, kik vagyunk, honnan jövünk. De ez sem igaz így teljesen.  Vannak olyan vallások, ahol ez nem kérdés, mert a hívők hiszik, hogy tudják, ám ez nem minden vallásban van így. Míg a keleti népek hite számomra eleven, kozmikus, időtől független, addig a nyugati világ hite múlthoz kötöttnek, dogmatikusnak, merevnek tűnik. Természetesen mindig és mindenütt vannak kivételek, akik túllépnek a korlátokon és a valóságot keresik a látható világ mögött.

Különös, hogy ma is vannak országok, ahol az embereket sakkban lehet tartani a kiátkozás fenyegetésével, és vannak olyan fejlettnek tartott országok, ahol a vallásosságtó függetlenül az egyházi adót kötelezően levonják a fizetésből, de olyanok is, ahol az egyén automatikusan elveszít bizonyos keresztényeket megillető jogokat,( mint az egyházi temetés, esküvő, stb), ha sokallja az egyházi adó összegét és nem fizeti, inkább kilép a közösségből. Sokan vannak, akiknek a pap szava és személye szent, nem pedig az a szellemiség, ami a szavak mögött rejtőzhet, és sokan hiszik el még mindig, hogy Jézus egy hatalmi szervezetet akart alapítani a Földön, minden más hit fölé emelve azt.

Különös, hogy több vallás fejét szinte istenként tisztelik a hívek, néha talán nagyobb figyelmet szentelnek neki, mint magának Istennek. Talán azért, mert egy ember mégiscsak közelebb van hozzánk, mint egy megfoghatatlan Isten, és ha isteni hatalommal ruházzuk fel, akkor olyanná válik szinte, mint Isten. Ettől fogva a szava szent és sérthetetlen, reábízhatjuk magunkat, életünket, szellemi fejlődésünket. Kicsit hasonló a csodákat ígérő politikai vezetőkhöz, akiket meg azért választunk, hogy a biztonságot és nyugodt életet teremtsék meg nekünk, csak őket később lehet kritizálni, aztán újraválasztani, hogy megint kritizálhassuk, majd megint megválasztunk valakit, aki újabb csodákat ígér...c..c..c...

Eljutottunk egy újabb fontos dologhoz: a hatalomhoz. A legáhítottabb erő a földi ember számára. A szuperfegyver, ami minden álmunkat valóra váltja, ami felemel a tömegek fölé, ami legyőzi, megsemmisíti ellenségeinket és ami naggyá tesz. Van a hatalomnak egy másik megnyilvánulása is, mely építő, gyógyító, védelmező, tanító és szerető. Ugyanúgy nevezzük őket, ám a különbség a kettő között áthághatatlan. Vajon két különböző dologról van szó, vagy két pólusáról ugyanannak a valaminek, avagy a felhasználó szellemi állapotának kivetülése lesz általa láthatóvá, érezhetővé? Én mindenesetre úgy vélem, hogy míg az egyik fajta hatalom szeretettel töltekezve születik meg egy magasabb szellemi dimenzióból, addig a másik erejét a kapzsiság, gőg és gonoszság adja egy alacsonyabb szellemi állapotból.

Marad a kérdés: az emberi test halála után mi lesz a hatalommal, amit életében birtokolt, vagy birtokolni vélt: a részévé vált, vagy köddé? Lényegtelennek tűnő kérdés, de talán nem az. Gondoljunk csak bele abba, hogy szellemi lényként nagyszerűnek hitt földi javainkkal mitsem kezdhetünk, értéktelenek, nemúgy szellemi javaink. Melyek azok a javak, amelyek magasabb dimenziókba emelnek és melyek, amik a mélybe húznak – ez fontos kérdés, ha tudatosan akarunk élni.

Útkeresésem egyik jelentős része volt az információgyűjtés. Rengeteget olvastam, idővel egyre céltudatosabban, aztán feltűnt valami. A gondolkodásom kezdett ráállni a hazugságok keresésére az Igazság keresése helyett. Szabad gondolataim nagy része folyton azon tűnődött, vajon kik irányítanak, kik vannak a háttérben és mi lehet a valódi céljuk. Temérdek anyagot találtam sok-sok állítással, bizonyítékokkal például arra, hogy rossz földönkívüliek élnek közöttünk, akik akaratnélküli rabszolgává akarnak alacsonyítani. Üzenetek jó földönkívüli testvéreinktől, akik értünk folytatnak űrcsatákat – némely források szerint már nyertek is -, csak a sötétség erőinek nem akaródzik a távozás, de a folyamat már megállíthatatlan, mert mindenféle kozmikus hatások zajlanak, mint pl a fotonöv sugárzása. Ezek a hírek sokfélék – bizakodóak, óvatosak, összefogásra szólítanak, vagy ellenállásra, néha borongósak, máskor túlzottan optimistának tűnnek. Nem tudom a hitelességüket ellenőrizni, csak megérzéseimre hagyatkozhatok minden újabb és újabb hírnél.

Miért van hirtelen annyi jó földönkívüli körülöttünk, akik mind segíteni akarnak és mit értenek segítség alatt? Szolgálja-e önzetlenségük az emberiség fejlődését? A kérdések nem kételkedést akarnak ébreszteni, csak gondolkodást.

Ideje visszatérni a kezdetekhez, a szellemi fejlődéshez, ehhez viszont el kell fogadnunk azt a tényt, hogy az ember egy fizikai testbe zárt szellemi lény. Miért olyan nehéz ezt elhinni? Nagy általánosságban nem érzékeljük, nem látjuk a jeleit, vagy nem ismerjük fel, mert nem tanították meg nekünk, miként fedezhetjük fel őket. Azt sem tanították meg, hogy egyáltalán vannak. Talán azért, mert nem tudják ők sem, vagy azért, mert bizonyos érdekek nem akarják a szellemi tudás terjedését, a szellemi fejlődést, a szellemi evolúciót. Történelmünk sok gondolkodó mártírja sajnos azt bizonyítja, hogy valakiknek nagyon erős érdeke, az emberiség nagy részének a tudatlanság állapotában, a sűrű anyagban való tartása. Érdekesek a nyelvi kifejezéseink, melyek szerint bizonyos érzések „lenyomnak”, „padlóra tesznek”, „lesüllyesztenek”, melyek miatt „elesik”, „lezuhan”, „mélyre süllyed”, „lezüllik”, „lepusztul”, „lerongyolódik”, etc valaki. Az irány mindegyikben ugyanaz – lefelé vezet. Ezek az érzések pedig a félelem, fájdalom, kilátástalanság, reménytvesztettség. Amelyek pedig ezeket az érzéseket kiváltják, azok a gyűlölet, harag, bosszúvágy, agresszió, kegyetlenség, kéjsóvárság, kapzsiság, mohóság, gonoszság, ridegség, hazugságok és  sorolhatnám. Csupa negatív érzés, csupa alacsony rezgés és még valami – egymástól függenek valamilyen mértékben. A kiváltók nélkül nem létezne félelem, bánat, reménytelenség, ha pedig ezek nem léteznének, akkor a kiváltók, mint a gyűlölet és társai elhalványodnának, mert erejüket veszítenék, míg végül eltűnnének.

Melyek azok az érzések, amelyek felemelnek, melyektől oly könnyűnek érezzük magunkat, mintha a föld felett lebegnénk (mert rezgésünk megemelkedett): az öröm, boldogság, derű, békesség, elégedettség, őszinte hála, a szeretet. Az isteni szeretet eufórikus érzése (magas rezgése) az, ami képes felemelni elérhetetlennek tűnő szellemi magasságokba.

Megjegyzés: elég arra gondolni, mennyi energiát szív el, ha lelkileg meggyötör valami, és mennyi energiára van szükség a talpraálláshoz, evvel szemben az öröm állapotában képesek vagyunk a szeretet-energiát megosztani másokkal is. A gyűlölet csak látszólag ad, valójában belőlünk veszi el, és másokból pótolja a veszteségét, ezért kell áldozat, vagy ellenség.

Kinek lehet érdeke az emberiséget megfosztani az önálló gondolkodás képességétől, erre sok tippem lenne, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy fedezzük fel magunkat, a valódi értékeket és tanuljuk meg kívülről szemlélni a világunkat, egy magasabb nézőpontból. Tanuljunk, tájékozódjunk, de figyeljünk arra, hogy mit engedünk magunkba, mert nem minden használ a fejlődésünknek. Emeljük a rezgésünket! Töltekezzünk be olyan érzésekkel, gondolatokkal, amelyek magasabb szférákba emelnek! Ez a fejlődés útja.

Ha szívből hiszünk abban, hogy mindannyian egyformán értékesek és fontosak vagyunk, akkor jó úton járunk.

Mi is hát az a szellemi evolúció, nem tudom, de hiszem a létezését, fantáziálni pedig nem akarok, ám vannak jelenségek, amelyeket észrevehet bárki, aki figyelmet és időt szentel rá. Saját magunkban tapasztalhatjuk a leghitelesebb változásokat. Lehetnek megérzések, lehetnek álmok, vagy látomások, lehetnek különös ihletések, gondolatok, annyi új és ismeretlen csoda! Az agyunk kapacitásának csak egy apró töredékét használjuk ki. Hogy mire lennénk képesek a teljes kihasználással, arra az orvostudomány máig nem ismeri a választ. A szellemünket most kezdjük újra felfedezni, vajon mire leszünk képesek, ha újra felismerjük és tudatos döntésünk következtében végre gyors fejlődésnek indulunk magasabb szellemi létformák felé? Majd kiderül, de a folyamat már megkezdődött, megtudni viszont csak az fogja, aki rálép az ismeretlenbe vezető útra.

  

fejlodes_spiral.jpg

 

Kazuya mester és Kaito beszélgetése

 Részlet a Jádéból

 

"- A sorsunk sokszor produkál a számunkra megmagyarázhatatlan, kusza dolgokat. Vajon mindig az egyenesnek tűnő út a helyes irány?

Kissé félrehajtotta a fejét, úgy nézett a fiúra, aki bizonytalanul kérdezte.

- Akkor nincs értelme jónak maradni? Választhatjuk a rosszat is?

Az idős tanító türelmesen mosolygott.

- Nem figyelsz eléggé arra, amit mondok neked. Igaz, a választás a mi kezünkben van, szabad akaratból döntünk és viseljük a következményét. De! Ne keverd össze a rosszat a nehézzel, a jót a könnyűvel! Mi az, hogy jó és mi az, hogy rossz? Te tudod talán? Csak rajtad múlik, hogyan járod végig az utad. Mindennek megvan az oka és mindenből tanulunk! Egy könnyű úton nincsenek akadályok, amiket le kell győznünk, nincsenek váratlan meglepetések, mert messzire előre látunk és nincsenek bukások. Minden bizonnyal kényelmes, ám egy idő után ellustulhat a vándor és magától értetődőnek vélheti, hogy minden az ölébe hull. És egy tunya lélek nem tanul. Ha egy akadályokkal teli nehéz útra léptünk és siránkozás helyett vállaljuk, hogy végigjárjuk, majd a végére érve fáradtan visszatekintünk, akkor meglátjuk, mit teljesítettünk és ott meglátjuk küszködésünk célját, eredményét. Fecseghetnénk erről napokon át, akkor sem érnénk a végére, és okosabbak sem lennénk. Most csak rólad beszélünk Kaito-kun, a te utadról. Mit látsz te és most hol vagy? Hová érkeztél? Megértetted a miérteket?"

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Sopron

(Zora, 2014.02.07 16:30)

Semmi gon, majd jönnek az ufók, meg egyéb földönkívüliek és frankón elfoglalják a Földet, az embereket meg komposztálják, hogy valami hasznuk is legyen belőlünk, de lehet hogy már javában komposztálódunk, mint a Mátrixban.

mo

(CsP, 2014.02.06 17:05)

Azt mondod, van remény? Már kezdtem aggódni.

Re: mo

(Kazu, 2014.02.06 20:03)

Hát Pat, én nagyon reménykedem, olyannyira, hogy az már több, mint hit.

Sopron

(Zora, 2014.01.30 16:39)

Ne lazsálj emberiség, mindent bele!!!!