Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A harmónia útja - Hajnalcsillag (TABU)

2013.09.30

Keisuke leült egy padra, Kazuya mester egy kis fácskát drótozott nagy figyelemmel. Sokáig nem hangzott el egyetlen szó sem, aztán a fiú törte meg a csendet.

- Szerelmes vagyok belé. Már akkor az voltam, mikor még nem is tudtam a létezéséről. Nem emlékszik rá, hogy van egy felesége.

Megint csend lett. A mester elcsípte a drótot és visszatette a kis fát a helyére, aztán fogta az ollót és egy másikat kezdett alakítgatni.

- Mester! – nézett fel rá esdeklő arccal a fiú. – Én ezt nem értem!

- Keisuke-kun – állt meg az öreg keze. – Miért akarod érteni? Miért kell mindent megérteni? Azt hiszed, akkor többet fogsz tudni, vagy világosabban látod majd a helyzetet?

- Sensei, én egy olyan férfibe vagyok szerelmes, akit már akkor lerajzoltam, mielőtt tudomásom lett volna a létezéséről. Álmomban keresett meg, aztán kiderül, hogy itt van ebben a városban, a kórházban, ahol dolgozom, és most én ápolom, mert ő így akarta, pedig nem is emlékszik rám, talán nem is emlékezhet, hiszen nem ismer, sohasem találkoztunk az életben. Azért ez elég különös, nem?

Az idős férfi nagyot sóhajtott, letette az ollót és leült a fiúval szembe.

- Mi ebben különös? Hány éve jársz hozzám?

- Nem elég régen – hajtotta le a fejét Keisuke, aztán felnézett. – De kérlek mester! Az én szellemem még csak egy aprócska csíra és a te bölcsességed az, ami megöntözi, hogy ebből a kis csírából egyszer valami szép növekedhessen, és gyümölcsöket teremhessen!

Kazuya mester először meglepődött, aztán kacagni kezdett.

- Jól van, megértettem! Látod, én is tanulok tőled! A gyermekkel bánjunk úgy, mint egy gyermekkel! De a szellemed nem egy kis gyenge csíra! A szellemed hatalmas és ragyogó. A tested miatt nem érzed őt még eléggé. Valamikor, valamiért ez a csodás energia anyagba burkolózott és a fizikális világba kerültünk általa. Ez bezárt minket az anyag és az idő véges egységébe, ami szellemünket láncra kötötte egy időre, ám a test újabb lehetőségeket is adott. Ezek sokszor csábítóak, kellemesek, persze vannak rosszak is, mint a fájdalom, de a kellemes része egyre nagyobb jelentőséget nyert. És eljutottunk oda, hogy a testnek sikerült a szellemet annyira elnyomnia, hogy sokan nemhogy nem érzik a jelenlétét, hanem a létezésében sem hisznek. A testben, anyagban is sok lehetőség van újat tanulni, ami építi a szellemünket, csak meg kell találni azt a fénylő, de keskeny utat, amit egyensúlynak hívunk. Ha ezen jársz, életedet harmónia kíséri, ha letértél róla, zűrzavar.

- És az a rossz, ami eleve körülöttem volt?

- A karmára gondolsz? Az nem rossz, az feladat.

- És az, hogy férfit szeretek? Újabb rossz karmát hoz létre?

- Keisuke-kun – nézett rá figyelmesen az idős férfi. – Vannak kérdések, amikre nem tudunk felelősséggel megválaszolni, még akkor sem, ha a válasz nyilvánvaló. De ti emberek, állandóan konkrét válaszokat akartok, és mástól várjátok a megoldást a gondjaitokra. Nem oldhatja meg őket senki, csak ti magatok! Nem válaszolhatom meg helyetted a te kérdésedet! Neked kell a választ megtalálni, és neked kell döntened a saját életedben, mert a válaszod benned van. Én csak arra kellek, hogy hozzásegítselek, hogy megtaláld, amit keresel, de ezt a segítséget megadhatja a környezeted is, csak nyitottnak kell lenned! Ne akarj csak a szemeddel látni, csak a füleddel hallani és csak az agyaddal felfogni! Ezek a szervek csak az anyagi világ jeleit veszik. Az agyad megpróbálja megfejteni a füled által közvetített szavakat. Megérteni, aztán valóságként elfogadni. De a beszéd mögött ott van a szellem üzenete, és ezt kellene meghallanod és megértened! Ehhez azonban a szívedet kell megnyitnod. Ha a tested ég a vágytól és kínoz téged, mert valamit nagyon akar, de a szíved csendben marad, akkor nem vagy egyensúlyban.

- Egyensúly – mormolta a fiú. – Ha elveszítem, elesek.

- Egyszerű megérteni, nem? – csillant tanítója szeme. – Fölösleges kutatni, képletekbe írni a természetet. Minek mindent kóddá alakítani az agyunk számára? Azt hisszük, úgy könnyebben érthető, ha logikus? Micsoda időpocsékolás! Ha kimész a természetbe, ott van minden az orrod előtt. Az összefüggések, a válaszok, csak látni kell őket.

- És az miért van, hogy egyesek kedvelnek, mások meg utálnak, pedig nem bántottam őket?

- Hm. Saját döntésünk, hogy szeretünk valakit, vagy sem. Vannak, akiket az első pillanattól nem kedvelünk és nem értjük az okát. Van, akit idővel utálunk meg, mert tett valami rosszat ellenünk, van, akit szeretünk, és akit megszeretünk. De a környezetünk a saját tükörképünk. Ha nem kedvelek valakit, előbb-utóbb ő sem fog. Ha valakivel kedves és türelmes vagyok, talán megkedvel, de nem lesz az ellenségem. Tisztelnünk kell egymást, ha tiszteletet várunk el! Ez nem azt jelenti, hogy mindenki szeretni fog, de ha te nem táplálsz negatív energiákat valaki iránt, ő nem tud ártani neked, bármennyire utál is. A gyűlöletét vissza fogja kapni valamilyen formában. Lehet, hogy ebben az életében, de lehet, hogy a következőben kell megküzdenie vele.

- Akkor nem bűn, hogy szeretem őt, mert szívemből teszem?

- Megint az agyaddal kérdezel! – feddte meg a pap. – Konkrét választ akarsz, de tőlem nem kapod meg! Aki egyetért vele, bizonyára nem kevesebb érvet talál mellette, mint ellene azok, akik nem értenek vele egyet. Én azt mondom, az Univerzum rezgések végtelen tere. Vannak rezgések, amik összessége harmóniát alkot és vannak olyan rezgések, amelyek káoszt teremtenek. Ezt csak a szíveddel vagy képes felismerni. A harmónia az a csoda, amit csak a szíveden keresztül érezhetsz, mert a szíved a kapu a két világ között.

- Mint a szférák zenéje? Olyan lehet az a harmónia? – tűnődött a fiú.

- Érdekes gondolat – mosolyodott el a mester. – Emlékkép töredék...

- Talán én is eljuthatok erre a szintre? - nézett fel reménykedve Keisuke.

- Mindenkinek adott a lehetőség. Magunkon áll, mikor élünk vele.

- És aki nem hisz sem Istenben, sem szellemben? Aki csak az anyagban és az idő végében hisz?

- Most mondtad, azok is hisznek valamiben, a testben, az anyagban. Ám ettől függetlenül a szellemük keresi hozzájuk az utat. De tudod – állt fel Kazuya mester és kezébe vette az ollót, - nem kell megértened mindent egyszerre. Lehetetlen volna.

- Lehetetlen?

- Igen. Az anyagi világnak határai vannak, amit az idő és fizikális valóságunk állított fel. Nem kell kapkodni! Nézd csak ezt a kis fát! Már 20 éves és még mindig nincs kész, nem is lesz, mert folyamatosan változik haláláig. Én alakítgatom, és ő alakítgatja saját magát. Ha ezt együtt teszem vele, akkor a változás harmónikus, de ha nekiállnék önfejűsködni, akkor elveszítené sugárzó szépségét.

- Értem – állt fel a fiú. – Nagyon köszönöm sensei – és meghajolt.

- Keisuke-kun! – szólt utána tanítója, mire a fiú megtorpant.

- Őrizd meg a benned rejlő szépséget!

- Igen sensei – hajolt meg újra és kiment. – „Ezt meg hogy értette?”

Kazuya mester lecsípett egy aprócska levélkét.

„Kíváncsi lennék, mennyi idő után jössz rá, hogy olyan vagy, mint ez a fácska.”

 

 

poivrier.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Mo

(Patrik, 2013.11.11 16:28)

ez a " vannak kérdések, amikre nem tudunk felelőséggel választ adni, akkor sem, ha a válasz nyilvánvaló", tetszik. Ahogy végiggondolom, nagyon sok mindenre igaz.

Sopron

(Zora, 2013.10.04 18:03)

Tetszik a történet, sok érdekes dolgot említesz. Kicsit idealistának tűnsz. Az elején nem nagyon világos, amit a fiú mond arról a pasasról, aki nem ismeri mégis őt választotta.
Amit írsy, hogz mindenki azt az energiát kapja vissza, mint amit ad, szerintem ebben nem sokan hisznek, mert a világ nem ezt mutatja. Inkább az ellenkezőjét. Minél negatívabb vagy, annál jobban boldogulsz. Ettől függetlenül én inkább a te véleményedet osztom.

Re: Sopron

(Kazu, 2013.10.10 09:21)

Kedves Zora,
inkább legyek idealista, mint megkeseredett, reményét vesztett ember. Szerintem egyébként az, amit idealizmusnak neveznek, közelebb áll az igaz valósághoz, mint a realista valóság, már amit annak neveznek. Ebből a nézőpontból azok, akik a látható világ értékeit hajszolják bármi áron, valójában légvárakat építenek, hiszen ezek az értékek csak a sírig kisérhetnek, azon túl semmi hasznuk.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a földi értékek értéktelenek. Jó lenne, ha minden ember részesülhetne annyiban, amiből méltó módon élhetne, élvezhetné az életét egyensúlyban a lélekkel és szellemmel, de a jelenünk nem erről szól, csak szólhatna. Itt van az édenkert az orrunk előtt, de nem látjuk a szemétdombtól, amit föléemeltünk.

A történethez annyit, hogy Kazuki egy súlyos baleset miatt esik kómába és miután felébred, meglátja a fiút a kórházi szobában. Szimpatikus neki, ezért azt szeretné, hogy Keisuke, aki mellékesen nyári részmunkaidősként dolgozik ápolóként a kórházban, legyen az ápolója. Nem tudja, hogy az ébredésében nagy szerepe van az ismeretlen fiúnak. Persze ez majd ki fog derülni.