Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ember vagyok! (私わ人です)

Újra eljött egy különleges nap, mikor a tábor közepén egyetlen, hatalmas máglyát raktak. Hűvös széllel érkezett meg az este, és letelepedett a sátrak fölé. Magára húzta csillagos palástját és útjára engedte a csípős fuvallatot.
És ma is ott ült egy közülünk a zsámolyon. Ő volt soron, hogy elmesélje a történetét. Még mocorgás és halk beszéd zsongott, sietve érkeztek az utolsók, és leültek a földre terített vastag gyékényekre. Lassan megtelt a tűz körüli gyűrű csillogó, várakozó tekintetekkel, amik egy görnyedt alakra szegeződtek. Kopott, barna köpenyt vetett a hátára, kámzsája mélyen előrelógott, eltakarva az arcát, csak rövid, deresedő szakálla látszott ki alóla. Maga alá húzta csizmás lábait, kezeit összekulcsolta. Csend lett. Az egyetlen zaj a tűz vidám pattogása volt.
Halkan szólalt meg, de mindenki jól hallotta mély, szomorú hangját.
- Hito a nevem. Száműzött vagyok. 5 éve szöktem el a rabszolgaság és a halál elől.
Egy pillanatra elhallgatott. Nem moccant. Aztán lassan folytatta.
- 4 év magányos kóborlás után találtam erre a helyre, ami befogadott. Otthonra leltem. De idővel valami megváltozott bennem. A hely változtatott meg, és én emlékezni kezdtem.
Meredten figyelte a lángokat csuklyája alól.
- Emlékezni kezdtem... azokra, akik én voltam. Korokra, életekre... és halálokra.
Beszéde elhalkult, aztán szinte monoton hangon sorolni kezdte:
- Voltam úr és voltam szolga. Voltam apa és átélhettem az anyaság örömét nőként. Játszottam és játszottak velem, öltem és megöltek. Voltam törvény és földönfutóvá tettem embereket az igazság nevében, és átéltem a nyomorba zuhanás megaláztatását. Adtam és kaptam, szerettem és viszontszerettek. A kezdetekben tiszteltem a földet, ami testem és táplálékom adta, és a föld kegyes volt hozzám. De aztán valami történt... Hatalmat kaptam, és az megszédített. Megmérgezte a gondolataimat, tetteimet és egyre többet akartam. Még és még...
Mély lélegzetet vett és alig láthatóan előbbrehajolt a tűz felé.
- Fejet hajtottam uralkodóm előtt, mint a többiek, de szívemben gőg lakozott és kapzsiság. Elárultam őt, aki felemelt, akinek hűbérese voltam. Elbuktam, de új életem új lehetőséget adott. Hittem, hogy életemmel visszaszerezhetem a becsületem, hát megtettem. Felvágtam a hasam, és rezzenéstelenül néztem kiomló beleimet, míg legjobb barátom kardja véget nem vetett láthatatlan szenvedésemnek. Mindezt uramért, egy hataloméhes, kegyetlen shogunért, akinek hűséget és életet esküdtem.
Életek százait éltem. Elszakadtam a földtől, az egekbe vágytam, de egyre mélyebbre süllyedtem a sűrűsödő homályba. Szívem haldokolva vágyakozott a fény után, de sötétség töltötte be. Szenvedtem, jajgattam, aztán reménykedtem és imádkoztam, végül átkozódtam és gyűlöltem. Gyűlöltem mindent és mindenkit, de legfőképp önmagamat. Végül porba rogytam.
Elhallgatott. Kezeit lassan felemelte a tűz felé. A lángok nyújtózkodva nyaldostak feléje.
- A fiam és a lányom ott maradtak – mondta komoran. – És ugyanazt fogják tenni, mint az apjuk. Rabszolgaként élik szabadnak hitt életüket, és ezt fogják továbbadni saját vérüknek.
Újra szünetet tartott, aztán erősödő hanggal folytatta:
- Ezért hívjuk fiainkat és lányainkat a világba, hogy eladjuk őket? Örök fogságra? Sötétségre? Reménytelenségre? Soha!
Ezt már szinte kiáltotta. Csuklyája hátracsúszott, ezüstfekete haján vörös fény égett. Lassan felemelkedett , háta kiegyenesedett és körbenézett hallgatóságán. Szemeiben büszkeség tüze lobbant. Az ég felé emelte arcát, a ragyogó csillagok felé. Széttárta karjait és elmosolyodott.
- Ember vagyok – suttogta áhítattal. Nagy lélegzetet vett, mellkasa megemelkedett, majd hangosan kifújta a levegőt. Tekintete körbejárt a feszülten figyelő arcokon..
- Ember vagyok!
Hangjából erő áradt, tűz és öröm.
- Ember vagyok! Otthonom Gaia, a legcsodálatosabb kék bolygó az Univerzum végtelenjében. Ember vagyok! Mellkasomban forró szív dobog az Ősforrás tűzével keresztelve, ritmusa a Föld szívével együtt dobban. Testem Gaia teste, bennem hatalmas óceánjai, kék tavai, csobogó forrásai, zöld erdei, virágai, csillogó kristályai, termékeny földje, tüze, levegője. Egy vagyok vele! Szellemem ragyogóan tiszta fényből született, szabadnak, szárnyalónak. Lénye a tiszta Szeretet. Egy vagyok vele! Ember vagyok! Csodálatos teremtmény egy csodálatos világban!
Ujjongó hangja elnémult, fénylő arcán felhő suhant.
- De valamikor... az Univerzum egy másik lénye csapdába csalt. Megkötötte szárnyaim, becsapta szemeim, forró szívem kőbe zárta, szellemem láthatatlanná tette és elhitette, hogy nem létezik. Szolgájává tett és rabszolgává akar süllyeszteni minden embert. Hazugságaival elvakított. Süketté tett, érzéketlenné és hamis isteneket adott cserébe. Csábítóakat, szépeket, ígéretekkel kecsegtetőket. És az ámítás sűrű hálója lassan beszőtte bolygóm testét és a lakóit, ám egy csillag fénye rést hasított a homály áthatolhatatlan szövevényén. Sugara utat nyitott és újabb csillagok ébrednek fel. A sötét megsokszorozta erejét, hogy az ébredőket visszaszorítsa a tetszhalálba, de a Fényt nem győzheti le! Szívemben hatalmas tűz lobog, kiolthatatlan fény ragyog, és együtt dobban Gaia szívével és minden emberével, akik kijönnek a Fényre.
 ---
Még ma is látom magas, büszke alakját lángokkal övezve, és azokét, akik felálltak, hogy kövessék őt. Akkor még kisgyerek voltam, és anyámmal, meg a bátyámmal egy titkos menekülttáborban éltünk. Azok rejtőztek ilyen helyeken, akik nem hódoltak be az új hatalomnak, ami rendet, békét ígért a szabadságunkért cserébe. Akkor még nem értettem, hogy a gondoskodás és védelem, ahogy ők nevezték, az emberségünktől való megfosztást jelenti. Tíz év telt el azóta! Az első két év sok szenvedést hozott. Üldöztetést, fogságot, kínzást, éhezést és rettegést. Ám a harmadik év első napján emberek milliói imádkoztak és meditáltak egyszerre és együtt a Föld minden táján, és megtörtént a hihetetlen! Mintha megnyíltak volna az álmok és mesék kapui. A színek életrekeltek, a fény tiszta lett, a szenny semmivé vált a vizekből, erdőkből, a földből, levegőből és a szívekről leszakadt valami, ami eltűnt, és vele együtt sokan, de sokan itt vannak, mint a bátyám a feleségével és két gyermekével, Hito unokáival. Új, csodás korszakban élünk. A világ kitárult és mi szabadon szárnyalhatunk az egeken túl. Nincs több határ!
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

jilies@freemail.hu

(Marianna, 2016.05.06 12:00)

Nagyon jó ha ez a történet sok helyre eljut a sok ember élete jelentősen megváltozna!

Budapest

(Csapó Csaba, 2012.10.19 20:39)

Nekem olyannak tűnik ez, mintha egy Platón barlangjából kiszabadult és az Igazság fényétől meg nem vakult ember beszélne.
Vajon mi még mind Platón barlangjában vagyunk, csak még nem merészkedhetünk elő?

Re: Budapest

(Kazu, 2012.10.19 21:51)

Az a döbbenet, hogy a szellemi felemelkedés, a szellem szabadság utáni vágya végigkíséri az emberi történelmet, nem mai keletű. Bár időről-időre sikerült elnyomni, vagy nem értették meg sokan, mint azt a "platóni barlang" jól példázza, de mindig előtör valamilyen formában. Napjainkban különösen.
És kedves Csaba, mint mi már tudjuk, semmi sem véletlen, mindennek oka van.

Magyarország

(Csillag Patrik, 2012.10.16 19:37)

Talán kicsit patetikusnak tűnik, de tetszik. Azért, mert át tudom élni, és mert aktuális. Új a weboldal, talán ezért nincsenek még aktív hozzászólók. Remélhetőleg nem a passzivítás miatt, ami oly jellemző. Sok sikert Kazu!