Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Érkezés

2012.08.13

Érkezés

  A világ koromsötét volt... időtlen... más. De a változás közeledett. Belőle szakadt ki az addig rejtőzködő, mindent túlragyogó fény és eltakarta a sötétséget. Lassan körvonalak tünedeztek elő és a sötét testet kezdett ölteni.          És a sötét alakot öltött a fényben, a fény pedig a sötétben. Összefonódásukból a világ újjászületett.           Csillagok gyúltak ki, körülöttük bolygók keringtek, újabb és újabb égi vándorok jöttek elő és járták a születő galaxisokat.  Valahol egy újabb lángoló nap bukkant elő aranylóan, fényével bevilágítva az addig fekete űrt.  Ebből az első sugárzásból fehér szikra reppent elő és kígyózva siklott a csillag körül felderengő bolygók felé. Leszállt az elsőn. Hosszú időt töltött rajta, de mikor az ízzani kezdett, a másodikra költözött. A bolygó szívéből viharok születtek, amik vadul száguldottak kiszámíthatatlan útjaikon. Így egy napon útrakelt és a harmadikra indult. A bolygóban mélyen ott rejtőzött az élet csírája, bensőjében féktelen tűz égett, de hűvös és párás felszíne magába zárta az ízzást. Harcuk egyre alakította a felső világot. Hegyek emelkedtek a magasba, majd süllyedtek le ismét, tengerek és folyók mosták ki medreiket.  Aztán a bolygó szép lassan megnyugodott. Még a sötét uralkodott, de fellegein, melyek mindent betakartak, néha kis időre átszűrődött az aranyló nap fénye. Gigászi, soha nem látott teremtmények lakták a hegyeket, a földeket és az óceánok mélyét, és ahogy az árnyék kivált a feketeségből és látszódni kezdett, ők mélyebbre menekültek, egyre mélyebbre rejtőztek.  Abban a pillanatban, mikor a fényből előjött jövevény lába megérintette a bolygó testét, tudta hogy megérkezett.  A végtelen homályt kémlelte aranyló szemeivel és a hely, ahol állt, befogadta a derengést, ami hófehér testéből áradt. Lassan felemelkedett és lágyan hullámozva suhanni kezdett. Odakinn újabb és újabb csillagok születtek és megtöltötték a fekete éjszakát szikrázó fényükkel.   Ahogy a bolygóban tomboló harc alábbhagyott, felszíne elcsendesedett, s a vastag felhőtakaró foszladozóban volt.  Ahogy a fény utat talált magának, ezzel egyidőben tűnedezni kezdtek a homály gigászai.  Egy tiszta éjszakán megint égi útját rótta a végtelen óceán felett. Érezte, hogy a tűz közelében jár, de a szárazföld még messze volt. Aztán valami mást is megérzett, hatalmasat, ősit, szomorút. Lejjebb ereszkedett és meglátta. A hullámok mélyén úszott nagyon lassan a messzi partok irányába, a tűz felé. Követte. Jó ideig folyamatosan haladtak előre, de ahogy közeledtek a mélységben ízzó tűzhöz, úgy lassult a lenn úszó lény, aztán megállt és emelkedni kezdett. Páncélszerű, kérges bőrrel borított sötétszürke test bukkant fel. Hosszú nyakon ülő fej, erős test, karmos lábak, kígyózó farok a végén bojtszerű elágazással. Fénytelen tekintete vakon bámult a felette hullámzó derengésre. Haldokolt.. A sötétség utolsó teremtményei közé tartozott, vagy talán ő volt az utolsó.   A fény jelenléte és térhódítása társaihoz hasonlóan az ő pusztulását is jelentette.  Pontosan az eleven tűz gyűrűje felett voltak. A fehér lény ámulva nézte végtelenbe nyúló testét, ami mintha az ő testének árnyékból teremtett gigantikus mása lenne. Dallamos kiáltására elnyújtott, mélyből jövő hang felelt.    Az elmúlás és a kezdet egyezséget kötött. Ereszkedni kezdett és amint gyöngyházfényű karmos lába hozzáért a sötét kérges háthoz, ragyogás tört fel. A vak szemek egyetlen pillanatra meglátták a vakító  fehérséget, aztán lezárultak. A test elaludt, a fény körbeölelte.  Mikor reggel a nap sugarai először érték el akadálytalanul a bolygó felszínét, nem találták annak előző lakóit. Az óceán mélykéken tündökölt, kanyargó folyók csillantak és zöldellő foltok tűntek fel a szárazföldeken. Nem túl messze a nagy kontinenstől egy sziget emelkedett ki a vízből hosszan kígyózva, mint egy gigászi sárkány teste. Ahol a mellkasa volt, egy csodálatosann tökéletes kúp alakú hegy magasodott. A magasból látszott a tölcsér mélyén ízzó tűz.  A hófehér sárkány felegyenesedett és felkiáltott. Dallamos hangja, amiben ott volt a köszönet, hála és ujjongás, végiggördült a szigeten. A sötét sárkány az életet kapta, amiért otthont adott a következőknek. Teste elaludt, nem halt meg. A tűz, ami alatta ég, megkülönbözteti a majd rajta születő eljövendő életet az összes többitől. Csodálatos lesz és egyedülálló! Sok mindenre lesznek képesek, nagy dolgokat fognak végrehajtani.  A szívükben lobog a láng... de életük nem lesz felhőtlen.   A sárkány nem halott, csak alszik, szíve a mélyben dobog fáradhatatlanul. Teste néha megremeg, megmoccan és talán egyszer felébred, ami pusztulásukat jelenti.  Az aranyló tekintet egy pillanatra lecsukódott. Ma a kezdet jött el, ne gondolkozzunk máris a végen! Ráérünk akkor, hiszen az egy újabb kezdetet jelent. A mai kezdet új élet, új korszak kezdete.  Itt az idő testvéreim, gyertek elő!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Sopron

(Zora, 2012.12.10 18:14)

Húh! Ez nagyon tetszik! Akár igaz is lehet! A te ötleted? Írhatnál meséket, vagy fantasyt.

Győr

(Veszprémi Ildi, 2012.08.30 12:09)

Már látom előre, rendszeres látogatód, olvasód leszek.

Budapest

(Csapó Csaba, 2012.08.16 18:01)

Nagyon szép, Kazu! Már szeretném papíron, könyv formájában is olvasni.