Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kazuja mester - Jáde részlet

2012.12.06

 

 ..."Megjött a tél, hamarosan leesett az első hó, bár nem maradt meg sokáig. Kenzo csak esténként ért haza és hétvégéken is a stúdióban töltötte a délelőttöket. Minden munkát be akart fejezni még az ünnepek előtt.
Kaito egyik ilyen hétvégén egyedül látogatta meg mesterét a kolostorban.
A bonsaiok már pihentek. A fiú fácskája a törzse köré tekeredő drótot ölelve aludta téli álmát testvérei között.
- Szép lesz – jegyezte meg Kazuja mester. – Úgy látszik megtaláltátok egymást.
- Ebben az évben most jöttem el utoljára. Képzelje mester, a Karácsonyt Tokióban töltjük, az Újévet meg Amerikában ünnepeljük! Kenzo elvisz.Még sosem voltam Amerikában!
- Amerika...
Az idős férfi furcsán, fojtottan engedte ki összeszorított ajkain a hangokat és a fiú meglepetten látta, hogy arcán fájdalom suhan át. De a vonások hamar kisimultak és szemébe visszatért a derű fénye.
- Ott is csak emberek élnek – mormolta – mint bárhol a Földön. Talán csak gyökértelenebbek.
- Gyökértelenek?
- Egy nép erejét a gyökereiből szívja fel, amit a Földtől kap. Nemzedékről nemzedékre egyre erősebb és egyre mélyebbre hatoló ez a gyökérfonat, ami az itt született és itt élő minden egyes ember gyökereiből nő össze. Ha valamiért elszakadna, elszakadunk az Életforrástól. Egy új hazában nehéz újra az éltető forrást megtalálni, és ez a keresés nemzedékekbe kerülhet, míg az a föld elfogad, vagy nem fogad el sohasem.
Kaito elgondolkozva nézett maga elé, aztán megkérdezte.
- Mester, mi az ember?
Tanítója arcán elégedettség suhant át. Mosolyogva felelt.
- Életesszencia.
És tanítványa először nem lepődött meg. Bár nem értette, de érezte a választ.
Kimentek sétálni a kertbe, ahol a tél már puha ágyat vetett magának. A csípős, friss levegő pirosra csipkedte arcukat. A vékony hótakaró halkan csikordult lépteik alatt. Lassan a tóhoz értek. Megálltak a partjánál. A felszín nagy részét hártyaszerű jégréteg borította, de a lábuk előtt egy foltban szabadon maradt egy kis rész a víz alatt csordogáló melegforrásnak köszönhetően. A fiú a csoportba verődött halakat nézte. Tökéletesen kivehetőek voltak fátyolos uszonyaik, apró pikkelyeik finom mintázata és a talajon elszórtan heverő kövek között tekergő vízinövények. Nem zavarta a tükröződés. Mintha nem lett volna felszín, nem lett volna átmenet a víz és a levegő között!
Feszülten bámult maga elé.
- Nincs átmenet... nincs határ... – mormolta, aztán felkapta a fejét. Kazuja mester őt figyelte.
- Nincs határ! Nincs tükör! Nincs kapu! – suttogta a fiú döbbenten a meglepetéstől. – A Valóság itt van és mindenütt! Körülvesz és betölt minket, csak nem látjuk a kaputlan kaputól, amit magunk teremtettünk. Ha átlépek rajta, meglátom! Álmaimban a Valóságban járok, mert akkor szabad a szellemem! Minden igaz! Minden valóságos!
Tanítója felnézett a felhőkbe burkolózott galambszürke égre és mély elégedettséggel teli sóhajt küldött a magasba.
 
Mikor Kenzo hazaért, beültek a gőzölgő medencébe.
- Kazuja mester nem szereti Amerikát? – kérdezte Kaito.
- Honnan veszed?
- Említettem neki az utunkat.
- A mester gyerekkoráról már hallottál. Azt is, hogy a falujukat akkor hagyták el, mikor apja munkát kapott egy nagyvárosban. Ez a város Nagaszaki volt.
A fiú megmerevedett a döbbenettől, Kenzo folytatta.
- Egyik nyáron, az iskolai szünetben Kokurába küldték a szülei egy rokonukhoz. Háború dúlt és arra gondoltak, hogy ott talán nagyobb biztonságban lesz. Egy hét múlva, 1945 augusztus 6-án 8:15 perckor egy amerikai bombázó, ledobta a Little Boy nevű atombombát Hiroshimára. 70ezer ártatlan életbe került és rövid időn belül ez a szám megkétszereződött azokkal, akik a sugárzásba haltak meg. Egy tömeggyilkos amerikai „kisfiú”. Furcsa humor. Három nappal később, augusztus 9-én, Nagaszakira zuhant a második, Fat Man nevű plútóniumbomba. Egy újabb vicces név! Kazuja mester szülei abban a pokolban haltak meg 80ezer ártatlanal együtt és hamarosan további 75ezer követte őket.
A következményeknek máig sincs vége – tette hozzá komoran a férfi. – A dolog iróniája, hogy az a rokon Kiotóba készült, ahová magával vitte volna ifjú hozzátartozóját, de valamiért le kellett mondania az utat, ezért Kokurában maradtak. Később derült ki, hogy Kiotó is felmerült, mint lehetséges célpont, de elvetették, Kokura pedig elsődleges cél volt Nagaszaki előtt, de aznap a területet sűrű, áthatolhatatlan köd borította, ezért sokan azt hitték, hogy az istenek valamiért meg akarták óvni a várost, de talán... – elharapta a mondatot és a tekergő kősárkányra nézett.
- Talán? – faggatta Kaito kíváncsian várva a befejezést.
- Talán az Első felébredt.
Szótlanul meredtek egymás szemébe..."

 

hiroshima-atomic-explosion.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Sopron

(Zora, 2012.12.10 18:12)

Helló Kazu! Először is egy kérdés: a neved japán, de tökéletes a magyarságod, nem beszélve a helyesírásról. A titkárnőd ír helyetted, vagy nem vagy igazi japán. Érdekes a sztori Hiroshimáról, ennyire nem ismertem, de valós, vagy kiszinezted? Ez a Jáde egyébként egy buddhista történet? Bocs a faggatózásért, de kíváncsi természet vagyok. Amúgy tetszik.

Re: Sopron

(Kazu, 2012.12.12 20:29)

Szia Zora! A szívem japán és magam írok. A hiroshimai történetet egy nagyszerű történelem tanártól hallottam, szóval igaznak kell lennie, hacsak tanár létére nem téved. Igyekszem hiteles infókat begyűjteni. A Jáde bár buddhista környezetben játszódik, de nem buddhista történet, mégha a tanítások nagyrésze egy buddhista szerzetes szájából hangzanak is el. Nem vagyok elkötelezve egyetlen vallás felé sem, de amit jónak tartok, azt nem vetem el. Az igazságot bárhol megtaláljuk, ha van hozzá fülünk, szemünk, de a legfőképpen szívünk. A kíváncsiság pedig hajt a megismerés felé.