Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rjú Kenzo kiállításán - Jáde részlet

2012.09.19

 

 Erősen közeledett az európai vándorkiállítás ideje. Elkészültek az exkluzív anyagok. A képek már csak pár napig lógnak a stúdióban, aztán becsomagolják őket és viszik a többi résztvevő munkáival együtt a repülőtérre. Az utolsó engedélyekre vártak.
- Nem gondoltam, hogy ez milyen hatalmas munka – ismerte el Cubásza. – Az én gyönyörű harangvirágom alig aludt, napokon keresztül csak telefonált, szerződéseket írt, meg futkosott és még csak most kezdődik a cirkusz.
- Az anyag nagyon jó, remélem, hogy ez nem csak az én véleményem – jegyezte meg Kenzo. – Hogy fogod bírni Nacuki nélkül?
- Sehogy. Amilyen gyorsan lehet, utána megyek. Stockholm és Koppenhága szorosan egymás után lesznek, oda szeretnék elmenni, aztán a második szakaszban Róma, vagy Párizs lenne romantikus.
- Na és a galéria? Mi lesz vele, míg távol vagy?
- Egy kis időre akár be is zárhatom, vagy rábízom valakire. Tulajdonképpen simán elvezethetnéd te is pár hétig.
- Túlbecsülsz barátom – jelentette ki Kenzo és tekintete az ablak felé tévedt és lefagyott az arcáról a mosoly.
- Ez nem lehet – dadogta. – Mit keres itt ez az ember?
- Mi a baj? Kiről beszélsz? – kapta fel a barátja a fejét.
- Az a férfi, ott a sarokban. Emlékszel, mikor megsérült a vállam?
- Ő lett volna?
- Nem, egy embere. Vajon mit keres itt?
- Talán csak meg akarja nézni a kiállítást. Nem dobhatjuk ki, vendég.
- Maradj itt és figyelj, én kimegyek.
- Rendben, de az első gyanús jelre utánad jövök.
Kenzo lassan indult a férfi felé, csak azon csodálkozott, hogy nem lát testőrt.
- Hogy van a válla? – szólalt meg halkan Rjú anélkül, hogy felnézett volna.
- Mit keres itt? – kérdezte fojtott hangon Kenzo.
- Nem bízik bennem - nézett fel rá a férfi és halványan elmosolyodott - Jól teszi. De nem kell aggódnia, nincs közöttünk elvágatlan szál. A kiállítását nézzük meg sokadszor, van egy fanatikus rajongója, őt hoztam el. Már jön is! – nézett el Kenzo mellett. – Júto! Ilyen sokáig tartott?
- Már itt vagyok apám! Tagucsi-szama! – kiáltott fel örömmel az érkező, és Kenzo meglepetten ismert az autogramkérő fiúra Takaszakiból.
- Te vagy az?
- Nagy megtiszteltetés sensei, hogy még emlékszik rám! Lenyűgöző a kiállítás!
- Köszönöm – mormolta zavartan Kenzo és végigmérte a fiút. Vékonyka, alacsony, de a szemeiben tűz lobogott. Első pillantásra fiatalabbnak nézett ki, mint amennyi lehetett valójában.
- Mennyit kér a képekért? – kérdezte Rjú. – Bármit kérhet, megadom.
- Nem eladóak – felelt kurtán Kenzo.
- Minden eladó – mosolygott hidegen Rjú – csak ismerni kell az árát.
- Apám! – fogta meg Júto a férfi karját. – Kérlek, ne sértsd meg Tagucsi-szant! Megértem önt mester – hajolt meg Kenzo felé. - Én sem adnám el őket, ha az enyémek lennének, semmi pénzért.
- Nos – köhintett Rjú. – Bocsásson meg! Rossz szokásom, hogy mindent azonnal akarok. De nem szeretnénk feltartani! – nézett fel szinte kedvesnek tűnő mosollyal, aztán a fia felé fordult. - Folytassuk a nézelődést, hisz ezért jöttünk!
 
 Hajnalodott. Vékony köd terjengett az utcákon lopakodva, be-beleselkedve az ablakokon. A mélygarázs ajtaja lassan félrecsúszott, aztán kihajtott egy autó.
A kapu pár másodperc múlva kezdett újra záródni. Nem messze egy ház falának dőlve egy alak állt és a garázst figyelte, majd mikor becsukódott, folytatta a nintendózást....