Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sárkánylegenda - Jáde részlet

2012.11.23

 

(Kazuya mester meséje)

  .... Valamikor, jóval az emberek előtt sárkányok népesítették be a Földet. Sokféle létezett. Fekete, vörös, sárga, zöld, kék, szürke és barna. Voltak, akik a vizekben éltek, vad örvényekkel sodortatták magukat, voltak, akik zöld lombok rejtekében bújtak, mások sziklabarlangokban laktak és a levegőben, szilaj viharok hátán érezték elemükben magukat. Voltak erősek, gyengék, szelídek és harciasak. Sokáig békében éltek egymással, néha kisebb perpatvarok törtek ki, de hamar rendeződtek. Komolyabb vitával a legelsőhöz mentek és mindig elfogadták a tanácsát. Nem uralkodott felettük, csak meghallgatta őket és javasolt. Két fia volt, az első arany és az első ezüst sárkány. A két fiú úgy vélte, a sárkányokat irányítani kellene, ehhez vezérre van szükségük, de apjuk nem engedte, hogy véghez vigyék a tervüket, ám valami történt. Egy napon kétlábúak jelentek meg a Földön, az első emberek. Kicsik voltak és gyengék, a sárkányok nem foglalkoztak velük, hiszen farkuk egyetlen csapásával megölhették volna őket, de minek? Akkoriban nem volt divat az értelmetlen gyilkolás. Ám a lebecsült jövevények csak ártalmatlannak látszottak. Okosak voltak és rendkívül találékonyak. Féltek a hatalmas és erős sárkányoktól. Legtöbbször elbújtak előlük, később pedig már lakóhelyeket építettek maguknak fából, kövekből. Egyre nagyobb települések nőttek ki a földből. Aztán egy napon egy kíváncsi, fiatal, tapasztalatlan sárkány bemerészkedett egy városba. Végigdübörgött a szűk utcákon hatalmas károkat okozva. Az emberek először megijedtek és elszaladtak, de néhányan maradtak és kövekkel próbálták elkergetni a hívatlan vendéget. Bár a kemény pikkelyek megvédték teste nagy részét, de mikor egy éles kő eltalálta a szeme alatt, fájdalmában felugrott, bedöntve egy épület oldalát, ami néhány embert maga alá temetett. Felbőszült kétlábúak rohantak elő és dobálták mindennel, ami a kezük ügyébe került. Ordítva menekült, újabb romokat, sebesülteket és holtakat hagyva maga mögött. A kellemetlen incidens feledésbe merült volna, de talán egy hónap sem telt el és szörnyű hír kapott lábra. Sárkányok tűnnek el, csak vér és némi maradvány, ami utánuk marad. Az emberek városaikat erős kőfalakkal vették körbe és furcsa, magas építményeket emeltek körben a falak mentén. Hamarosan fény derült a titokra, de ez cseppet sem nyugtatta meg a kedélyeket. Egy kora nyári este sérült zöldsárkány érkezett a hegyhez, ahol az Első lakott. Egyik szárnyán jókora hasadás tátongott.

- A kétlábúak fegyvere okozta – nyögött fel fájdalmasan. – A város felett szálltam, mikor valami felém reppent, nem tudtam már kitérni és átszakította a szárnyamat. Csoda, hogy nem zuhantam le. Magas tornyokból lőttek rám újabb lövedékeket, minden ok nélkül, de azok már nem értek el.
- Gyilkosok – sziszegte egy fekete sárkány és az érkező aranyra pillantott.
- Szóval a kétlábúak ölik a testvéreinket – nézett ő körbe a gyülekezőkön. – Itt az ideje visszavágni! Nem hagyhatjuk, hogy ezek a betolakodó törpék a vérünket ontsák! Elég néhány tűzokádó és végük.
- Igazad van testvér – csatlakozott az ezüst hozzájuk. – Meg kell mutatnunk, hogy mi történik azokkal, akik sárkányvért ontanak!
- Halál a kétlábúakra! – kiáltották egyre többen, ám hirtelen csend lett. Derengő fény jelent meg az Első barlangja szájánál és kilépett ő, az egyetlen fehér sárkány, aki valaha létezett. A Fényből született ebbe a testbe az idő kezdetén. Hófehér páncélján gyöngyházfényben csillantak az áttörhetetlen pikkelyek. Éles karmai is fehéren villantak, csak a szemei ragyogtak mélyaranylón.
- Még van idő beszélni egymással, de ha újabb vér folyik, akkor a tó sárkányok és emberek vérétől fog vörösleni. Nem mindig jó, a büszkeség útját választani, akárcsak a jogosnak vélt bosszúét. Gondoljátok át alaposan, mit akartok tenni!
Komolyan nézett végig a dühös csoporton, aztán eltűnt a barlang mélyén.
- Apánk bölcs, a legbölcsebb közöttünk – kezdte az aranysárkány – de túlságosan elnéző. Hány fajtársunk pusztuljon el még? Nem hagyhatjuk, hogy társaink örökös életveszélyben éljenek! És az utódok? Ki vigyáz a kicsikre majd? Ki védi meg őket? Cselekednünk kell!
És elkeseredett harc kezdődött emberek és sárkányok között. Végül egyetlen, mindent eldöntő nagy csatára gyűltek össze mindkét oldalról. Sárkányok a négy égtáj felől, emberek messzi földekről. Harcosok és egyszerűek, de mind holtan akarta látni a másikat. Kegyetlen öldöklés kezdődött. A tornyokból kilőtt éles lövedékek messze szálltak és felnyársalták, akit eltaláltak. Sziklatömbök zuhantak hatalmas robajjal a magasból a földre, szétmorzsolva, az alákerülőt. Aztán megérkeztek a tűzokádók az égből lezúdulva, de a föld is tűzzel válaszolt. Folyékony, magasra szökellő lángok borították be a túl közel kerülő pikkelyes testeket. Halálüvöltéstől reszketett a levegő. Aztán csend lett... dermesztő, hideg csend. Kékesen derengett a völgy, s a felkelő hold kísérteties fénye tetemek ezreit világította meg, vérszagtól bűzlött a vidék. Túlélők keresgéltek túlélőket, sebesültek jajgattak a fájdalomtól, aztán a kelő nap fényében az élők elé tárult a halál. A kevés ember és sárkány elborzadva nézte a véres, csonka testekkel borított mezőt és a valaha kéklő tavat. A vize vérvörösen hullámzott, ahogy az Első megmondta. 
Dallamos kiáltás szállt a völgyön át. A romos kapu kitárult és egy férfi jelent meg. Hosszú haja vértől csatakosan lógott a vállára. Felnézett a völgy peremén álló fehér tüneményre. Egy darabig csak nézte, majd visszament a romok közé. Másnap az Első, két fia és minden sárkánynemzetség képviseletében egy-egy sárkány indult a romok felé a völgy peremén. Meglepve látták, hogy sűrűsödő, fehér köd terjeng a mélyedésben. Az emberek is eljöttek, minden uralkodó nevében ott volt valaki és ezen a napon megkötötték az emberek és sárkányok örökre szóló békeszerződését, amelynek megszegése a halálbüntetést vonta maga után mindkét oldalon. Az Első abba is beleegyezett, hogy néhány ember velük menjen és tanuljon ősi bölcsességeket. Mikor visszafelé tartottak a mezőn, a köd eltűnt és a véres harc nyomai is. Hófehér virágok tengere pettyezte a fű zöldjét, a tó vize újra kéken csillogott.
Békés évezredek jöttek. Az emberek és a sárkányok ezután sem keresték különösebben egymás társaságát, de születtek rendkívüli, csodálatos barátságok.
 Kaito csillogó szemekkel nézett Kenzóra, aki visszamosolygott a fiúra. 
- Ez lehetne a kellemes befejezés, de sajnos nem az – folytatta Kazuja mester.
- Sok évtízezred suhant el és a röpke életű emberek elfelejtették, mi történt, mint ahogy azt is, hogy létezik egy szerződés. A sárkányok tünedezni kezdtek a föld színéről, míg egy napon az utolsó is elment. De nem nyomtalanul. Az Első, bár ő volt az egyetlen halhatatlan, még a szerződést követően eltűnt. Akkor szállt fel először fehér füst a Szent Hegyből. Lassan azt kezdték suttogni, hogy a hegy mélyében alszik és hozzá mennek az eltűntek, hogy ott megpihenjenek. Néha felébred és akkor sűrű fehér füst gomolyog elő és olyankor meghallgatja a hozzá fohászkodót. Miként történhetett, már senki sem tudja, de vannak kevesek, akik visszatérhettek más testben. Talán már akkor is mások voltak, mert mások voltak a vágyaik és keresték az emberek társaságát. Kivételes, életekentúlszóló barátságok születtek. Ám egy dologról biztosan tudom, hogy közös volt bennük, elbűvölte őket az emberek éneke. Én azt gondolom, emberi szívük lett. Talán úgy születtek, talán valami kiváltotta. Azt vélem, van közöttük egy különleges kapcsolat, ami feléled, ha találkoznak.
- Kapcsolat? – nyíltak nagyra a fiú szemei. – Miféle?
- Vannak titkok, amiket nem érthetünk meg. A lét misztériumai. Érezhetjük, de nem érthetjük. Talán ez is egy olyan titok. Nos, ők megkapták a lehetőséget és itt vannak közöttünk egyszerű halandó emberként és fogalmuk sincs róla, kik voltak, csak érzik néha. Csodás nem?
- Felébredhetnek? – kérdezte tétován Kaito. A mester elmosolyodott.
- Hát persze. Megtörténhet.
- És akkor mi történik?
- Mi történne? – nevetett az idős férfi. – Képzeld el, milyen lehet egyszerű emberként egy életen át arról álmodozni, hogy királyi vérből származol és milyen lehet, ha bebizonyosodik, hogy valóban abból. Csupán ennyi a változás.
- Oh – bólintott a fiú és egyfolytában Kenzóra meredt, aki rezzenéstelen arccal figyelte a mestert.
- És ha egy másik ember jön rá, elmondhatja neki, ha ő megint elfelejtette?
- Ha egyszer rájött, már nem felejti el – mondta kedvesen Kazuja mester.
Kaito mély levegőt vett, aztán tétován kérdezte.
- Mester ismer ilyen embereket?
Kenzo meglepetten nézett a fiúra, aztán tanítójukra, aki derűs mosollyal méregette az egyre zavarodottabb fiút.
- Sok embert ismerek – jelentette ki és elvett az asztalkáról egy narancsot, majd ráérősen hámozni kezdte. Kaito nem merte tovább feszegetni ezt a témát. Kenzo csatlakozott mesteréhez és egy darabig csak halk cuppogás hallatszott. Mikor elfogyott a gyümölcs, vendégük engedékenyen megkérdezte:
- Szeretnél még valamit megtudni?
- I... igen – bólintott nagyot a fiú. – Hogy... hogyan ismerik fel egymást? Az ember és a sárkány. És más nem jöhet rá?
- Ember – közölte a mester – nem sárkány. A teste emberi, a szíve emberé, a szelleme a sárkány, az nem változik meg sohasem. A test megváltoztatható, ám a szívünk belehalhat a változásba.
Hirtelen elhallgatott, aztán elégedetten mormolta.
- Milyen egyszerű! - és derűs arccal nézett fel a csodálkozó fiúkra.
- Ah, igen, a felismerés. Nos, igen. Felismerik egymást, ha találkoznak. Jelekből, amiket csak ők láthatnak, de mielőtt megkérdeznéd, milyen jelek, fogalmam sincs, nekik maguknak kell rájönniük.
Kaito csalódottan nézegette a papucsa orrát. Ennél azért többre számított, mégha a válasz nem is lepte meg.
- Bár van még egy dolog, ami mindegyik esetben megegyezik.
A két fiú egyszerre kapta fel a fejét és felvillanyozva várták azt a dolgot.
- Meglátják egymást – mondta ki lassan Kazuja mester.
Csend lett, hosszú néma csend. A mester és Kenzo egyszerre pillantottak a fiúra, aki gondolataiba mélyedve nézett a kert irányába. A két férfi tekintete összevillant, s Kazuja mester egy újabb narancsért nyúlt....
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Bpest

(Cs.Patrik, 2012.11.30 18:13)

Ez tetszik. Kazu. te nagy sárkánybarát vagy, úgy látom. Az Első, gondolom az Érkezés-ből az a fénysárkány, igaz?

Re: Bpest

(Kazu, 2012.12.01 16:26)

Eltaláltad Patrik, nagyon szeretem a sárkányokat, mert bölcsek, bátrak és nemesek. Különlegesek, akárcsak mi emberek.

Az Első valóban Ő, az Érkezésben, az Érkező... az Első.