Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tükrök - Jáde részlet

2012.08.23

A templom bejáratánál találkozott össze Kazuja mesterrel. Körbesétáltak a nagy csarnokban, néha megálltak egy faragásnál, vagy kertre nyíló ablaknél. Mikor újra az előtérben álltak, a fiú észrevette a tükröt.

- Miért van ott? - kérdezte.

- Hogy belenézz!

Kaito biztos volt abban, hogy itt egy tükör nem azt a célt szolgálja, hogy a haját igazgassa benne.

- És mit fogok látni?

- Azt csak te tudhatod.

A fiú már nem lepődött meg túlságosan a válaszon. Néha a felét sem értette annak, amit a mester közölt vele, de úgy gondolta, ha itt az ideje, biztosan kigyullad egy kislámpa a fejében és rájön.

- Van egy meglepetésem a számodra - mondta a pap.

Hátramentek és ő kitett az asztalra egy kócos kis fenyőt. A fiú kérdőn nézett rá.

- A tiéd. A te feladatod megtalálni a benne rejtőzőt. Ott vannak a szerszámok! - mutatott egy szekrénykére. - Csak kicsit alakítsd mindig. Talán a fa segít neked, ha odafigyelsz rá.

- "Újabb titokzatoskodás" - gondolta Kaito.

Fiatal fácska lehetett és neki fogalma sem volt, hogy kezdjen hozzá. A mester egyedül hagyta, így kérdezni sem tudott. Felállt és az ott levő készeket és felkészeket kezdte tanulmányozni. Észrevette, hogy többüknél drót tereli a törzset, vagy az ágakat a kívánt formába. De milyen formába? Meglátott a sziklán egy üres bemélyedést. Mintha éppen rájuk várna! Odaállította a kis fát és megcirógatta.

- Szóval meg kell hogy találjam a bennedlakót! Akkor meg kell hogy ismerjelek!

Egy darabig nézegette, aztán lement a tóhoz. A nap már magasan járt, fehér felhőfoszlányok úsztak az égen.  Átszaladt a kis fahídon a folyócska és a tó között, felmászott a mohos sziklára és leült a szélére. Körbetekintett.  Szép volt a kert, ahogy egyre színesebbre festette az ősz. A víztükörbe nézett. Méltóságteljesen vonultak benne a felhők. A víz a smaragd árnyalataiban játszott, vörös halak úsztak a felszín alatt. A szikla víz alatti világos foltján táncolva tükröződött a felszíni árnyékos rész, aminek a tetejéről nézelődött. Fehér köveket vett észre a mederben szétszóródva. Újra a felhőkre fókuszált. Szabálytalan, elmosódott, tépett foltok, amik rendületlenül rótták az ég végtelen óceánját. Óceán! Lassan úgy érezte, hogy egy ablakon keresztül kéklő tengert lát és a felhők már nem is felhők. Kissé kijjebb hajolt. Megpillantott egy ágaskodó kőszirtet a hatalmas vízben. Egy zöldesszürke sziklácska a végtelenben, körülötte tündöklő fátyolszerű lények bukkantak fel lebegve a felszínre, aztán újra a mélybe süllyedtek. És a szigeten ott ült valaki, egy kicsi alak, aki őt nézi odaátról.

- Ki vagy? - kérdezte és még jobban előredőlt.

A másik is látni akarhatta, mert ő is kijjebb hajolt. Ismerősnek tűnt. Feszülten szegezte tekintetét a mozdulatlan alakra és a két tekintet összekapcsolódott. Ő volt a kis szigeten! Intett önmagának és önmaga felemelte a kezét, hogy visszaintsen. A felhőóceán fellüktetett, megelevenedett a mélység, valami hatalmas közeledett. Lassan betöltötte a kékséget és mint egy sűrű köd, úgy bukkant fel a sziget alól. Kiterjesztette ködtestét és Kaito körvonalakat látott előtűnni. Hatalmas erős szárnyak, hosszú kígyózó test karcsú nyakkal, félelmetes fej éles fogakkal. Fenségesen emelkedett a kis sziget fölé védően kiterjesztve szárnyait. Szeme zölden villant Kaitóra. fejét előreszegezte, iszonyatos kiáltása végighömpölygött a vizen, de a fiú nem félt. Kezét előre nyújtotta és a tekintetük összefonódott. A csodás lény meglebbentette szárnyát és a vízfelszín felborzolódott, Kaito haját meglibbentette a friss szél. Az égre pillantott, de a felhők már eltűntek. Becsukta a szemét, de még kis ideig látta a zöldes ízzást, aztán lassan eltűnt.

- Sárkány - suttogta. - Egy zöld sárkány. Mit jelenthet ez?

dragon.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.